Az INDIT Közalapítvány által Pécsett működtetett Iskolai szociális munkás hálózat program tevékenységeinek célja és azok bemutatása:

A társadalmi integritást befolyásoló egyúttal annak állapotára utaló tényező, hogy egy adott társadalomban milyen mértékben vannak jelen a különböző devianciák (pl.: kriminalitás, kábítószer-használat), illetve, hogy az általuk előidézett kihívásokra milyen válaszokat nyújt maga a társadalom.

Ismeretes, hogy a pozitív életstílus beleértve a devianciáktól mentes életvezetést kialakulását a kockázati tényezők mérséklésével és a védő tényezők felerősítésével támogathatjuk. Megítélésünk szerint a magyarországi ifjúság körében a meglévő, számos kockázati tényezővel szemben szinte alig lelhető fel védő tényező. Az iskolai szociális munkás hálózat 2006-2007-es tanévben indult, 2006-2008 között három közoktatási intézményben működött, majd 2008-2009-es tanévtől már a programba további három közoktatási intézményt vontunk be. A program nemzetközi szakmai sikere[1] ellenére a források elapadása miatt 2010-2011-es tanévben már csak 3 iskolában tudtuk finanszírozni a szolgáltatást, amely a 2011-2012 tanév második félévét már nem tudta megkezdeni.  

A modell-program elsődleges, közvetlen célja az volt, hogy a programban résztvevő közoktatási intézményekben kiemelt védő tényezőként iskolai szociális munkások, mint professzionális segítők állandó jelenlétét biztosítsuk, akik a diákok, illetve az egész iskolaközösség számára könnyen elérhető, segítő felnőtt kapcsolatot biztosítanak.

 

A program rövid távú célja az volt, hogy a szolgáltatást igénybe vevők problémakezelési készsége javuljon, életükben pozitív változás álljon be, továbbá, hogy a diákok körében mérséklődjön a deviáns magatartási formák előfordulásának aránya és nőjön az iskolai közösség megtartó ereje. Meg kell jegyeznünk, hogy a főállású iskolai szociális munkások komplex tevékenységi köre (klasszikus gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység; drogkoordinátori munka; egyéni és csoportos konzultáció; közösségfejlesztés) nem pusztán az adott közoktatási intézményre, hanem annak szélesebb környezetére, az egész településrészre is pozitív hatást gyakorolt.

          Programunk közvetett célja volt, hogy az iskolai szociális munka, illetve az általa elért eredmények széleskörű bemutatásával az önkormányzatok és az iskolai vezetők felismerjék, hogy annak alkalmazása náluk is szükséges, mivel rövid- és hosszútávon egyaránt olyan társadalmi és gazdasági hatásai vannak, amelyek elősegítik, hogy a jövő társadalmának nagyobb esélye legyen egy mind teljesebb testi-lelki-szociális jóléti állapot elérésére.

 

          Az iskolai szociális munkás hálózat fenntartásával és bővítésével hosszú távú célunk annak elérése, hogy a jövő nemzedékei egy olyan szabad, magabiztos és produktív társadalomban éljenek, ahol az emberi méltóság, a testi, lelki és szociális jólét, illetve az alkotóképesség a meghatározó. Mindezt egy magasan integrált, társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek mérséklésére törekvő társadalomban tartjuk megvalósíthatónak.

 A program elvárt eredményei között szerepelt többek-között az is, hogy elősegítse a gyermekvédelmi és családtámogató ellátórendszer hatékony működését, oly módon, hogy az iskolában, mint jelenlegi legnagyobb „elérési helyszínen” a lehető legkorábban kezelésbe kerülhessenek a problémákkal küzdő fiatalok, illetve azok családjai is. Ennek következtében javul az iskolában végzett munka (tanulás) hatékonysága, mérséklődik a településen, illetve a területi egységben megnyilvánuló devianciák aránya (bűnelkövetés, droghasználat, egyéb destruktív viselkedések) és növekedni fognak az érintett iskolákban tanulók problémakezelési, életvezetési készségei

 

 

A programban résztvevő közoktatási intézmények (a program megvalósulásának helyszínei):

·      PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs

·      500. sz. Angster József Szakképző Iskola, Pécs

·      Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola, Pécs

·      Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola

·      Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola

·      Anikó Utcai Általános Iskola

 

A program közvetlen célcsoportjai:

 

Kiemelt célcsoport:

·      veszélyeztetett diákok (kb.: 800 fő)

·      veszélyeztetett diákok családjai, hozzátartozói

·      veszélyeztetett diákok osztályfőnökei (kb.: 80 fő)

 

Általános célcsoport:

·      a programban résztvevő oktatási intézmények valamennyi diákja (kb.: 5 300 fő)

·      ezen diákok családjai, hozzátartozói

·      a programban résztvevő hat közoktatási intézmény pedagógusai, munkatársai (kb.: 380 fő)

 

A program közvetett célcsoportjai:

 

·      a program iránt érdeklődő oktatási intézmények (eddig 20 db oktatási intézmény)

·      a program iránt érdeklődő szociális intézmények szakemberei (kb.: 250 fő)

·      szociális szakképzésben tanuló főiskolások és egyetemisták (25 fő)

·      a helyi gyermekvédelmi és családtámogató ellátórendszer (125 fő)

·      az iskolák közvetlen környezetében élők (több száz fő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A programban részt vett közoktatási intézményeknek

 

PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola:

 

\"\"

Pécs Város 1963-ban alapította az újmecsekaljai gimnáziumot, 1989-tól a Pécsi Tudományegyetem gyakorló iskolája. Ezzel összefüggésben profiltisztítás kezdődött.

Az iskolaszerkezet négy osztályos gimnázium, valamint postai üzleti asszisztens-logisztikai szakközépiskola. Gimnáziumi osztályokban a 9. évfolyamtól emeltszintű képzést biztosít angol, német, biológia, fizika, matematika és informatika tantárgyakból.
A szakközépiskolások a 11. évfolyamtól kezdődően kötelezően tanulnak közgazdaságtant és marketinget. Az érettségi után az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképzéseken tanulhatnak az iskolában.

Az iskola tanulói: 24 osztály (9-14. évfolyam), 831 tanuló, ebből 634 gimnáziumi, 197 szakközépiskolai képzésben vesz részt. Ebben az közoktatási intézményben döntően magasan kvalifikált szülők gyermekei tanulnak, a gyakorló gimnázium Pécsett nagy presztízsű, „elit képzőnek” számít.

 

Megyervárosi Iskola Anikó Utcai Általános Iskolája:

 

\"\"

A város déli részén működő alapfokú oktatási intézmény a Megyer-Kertvárosban, tipikus lakótelepi környezetben található. A lakótelep építése a 1970-es években kezdődött meg, a demográfiai hullám következtében új iskolák épültek, ennek sorában 1977-ben Kertvárosban harmadikként az Anikó Utcai Általános Iskola. Az iskolában három fajta speciális osztály működik: az emelt szintű testnevelés, a nemzetiségi német nyelvoktató és az általános tantervű.

Az iskola 16 osztályában 350 diák tanul, ebből 150 alsó, 200 pedig felső tagozaton. A hagyományok szerint a 8 évfolyamon emelt szintű testnevelés, nemzetiségi német nyelvoktatás és általános tantervi képzés folyik.

 

Megyervárosi Iskola Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolája:

 

\"\"

Az iskolában 4 évfolyamos általános iskolai és nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés folyik. Az 1987. óta működő 8 évfolyamos gimnázium azoknak kínál képességeik kibontakoztatásához megfelelőbb körülményeket, akikről már tíz éves korukra kiderül, hogy társaiknál gyorsabban fejlődnek, jobb képességűek, így várhatóan alkalmasak lesznek a felsőfokú tanulmányokra, később az értelmiségi életvitelre.

Az iskola 32 osztályában közel 900 diák tanul, ebből 280 fő általános iskolás. A 8 osztályos gimnázium speciális terep az iskolai szociális munkás számára, hiszen a képzés típus természetéből fakadóan egy iskola keretén belül tanulnak az általános iskoláskorú és középiskolás korú diákok.

 

Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola:

 

\"\"

A mai iskola elődjében 1954-ben kezdődött a szakmunkások képzése. Az iskola az 1981/82-es tanévtől jelenlegi helyén, Pécs kertváros-málomi városrészben korszerűen felszerelt, modern épületegyüttesben működik. A szakközépiskolások gyakorlati oktatása az iskola tanműhelyeiben, a szakképzős tanulók gyakorlati képzése üzemekben, vállalkozóknál történik. Az iskola ma a megye második legnagyobb középfokú szakképző intézménye, melyek célja – az iskolai hagyományokat megtartva, a gazdasági változásokat figyelembe véve tájékozott, képzett szakemberek nevelése. Az iskola Felnőttképzési Tagozata 2002-ben alakult.Az iskola 44 középiskolai osztályában és további 12 levelező, illetve OKJ osztályában több mint 1400 diák tanul.

 

Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola:

 

\"\"

Az oktatási intézmény 1912-ben Fémipari Szakiskola néven kezdte meg működését Pécsett. Az intézmény gépészet; elektronika – elektrotechnika; informatika szakirányú osztályokat indít minden évben, valamint nyelvi előkészítő osztályt is. A valamivel több, mint ötszáz növendék 22 osztályban tanul. A szakközépiskola életét döntően befolyásolja, hogy a diákok alig 3%-a lány.

 

500. sz. Angster József Szakképző Iskola:

\"\"

&