Míg cikksorozatunk előző részében azzal foglalkoztunk, hogy mit tehetünk felnőttként önbecsülésünk fejlesztése érdekében, ezúttal az önbecsülés kifejlődését vizsgáljuk. A gyermekkornak nagy jelentősége van a stabil, vagy éppen labilis önbecsülés kialakulásában, amelynek alapköveit ekkor kezdjük el lerakosgatni szüleink, családtagjaink, barátaink és pedagógusaink segítségével.
Maarit Johnson, a témával foglalkozó személyiségpszichológus kétféle önbecsülést különböztet meg: A belső önbecsülésünk (amely életünk legkorábbi szakaszában, az első két évben alakul ki) legfontosabb alappillérei a szüleink feltétlen szeretete és a fogékonyságuk a szükségleteinkre. A magas belső önbecsüléssel rendelkező személy általában érzelmileg meleg kapcsolatokat tart fent, többnyire pozitív életszemléletű, egészségesen önérvényesítő, ismeri a korlátait és hibáit, valamint nagyobb eséllyel fogadja el érzelmeit, amiket szabadon ki is tud fejezni. A külső önbecsülés kialakítása során megtanuljuk, hogy különböző tettekkel eltérő reakciót váltunk ki környezetünkből. Az természetes, ha az ember pozitív visszajelzésekre vágyik, de az, akinek túl alacsony a belső önbecsülése, gyakran a teljesítmény révén igyekszik kompenzálni a hiányt. Belőle sok esetben úgynevezett „kényszerteljesítő” lesz, akit hajt a vágy, hogy folyamatosan sikereket érjen el, ami azonban csak ideig-óráig növeli az önbecsülését, a kudarcoktól pedig könnyebben összeomolhat.
Az önbecsülés kialakulása szorosan összefügg az éntudat kialakulásával, mivel annak lényeges összetevője. A gyermeket már három-négy éves korától foglalkoztatja társadalmi elfogadottsága, nyolcéves kora körül pedig eljut önmaga általános tudati megjelenítéséhez. Ekkor már képes arra, hogy különböző tulajdonságok, jellemvonások alapján megfogalmazza, ki ő, és meghatározza azt, amit érez.
Az iskolai élet hatása az önbecsülésre
Kutatások szerint minél magasabb egy gyermek önbecsülése, annál jobbak lesznek az iskolai eredményei. Más felmérések szerint a magas önbecsüléshez olyan pozitív magatartásformák társulnak, mint például a jövőben való bizakodás, a valósággal való tettre kész szembenézés, a társadalmi támogatás keresése. Ezzel szemben az alacsony önbecsüléshez negatív magatartásformák társulhatnak: pesszimizmus, problémák megkerülése, negatív jövőkép.
A versenyhelyzetet teremtő oktatás növeli azoknak az önbecsülését, akiknél az már eleve magas, és csökkenti a többiekét, mivel a sikertelenség alááshatja a magukban bizonytalan gyermekek önbecsülését. A versengésmentesség viszont a jól tanulóknak kevésbé növeli, míg a többieknek fejleszti az önbecsülését, hiszen az ilyen közegben a sikereket nem értékelik túlságosan nagyra, miközben a kudarcokat sem büntetik szigorúan, és nem is nagyon hangsúlyozzák. Ennek köszönhetően az alacsony önbecsülésű tanulók kevésbé érzik fenyegetve magukat a versengő környezettől. Az iskoláknak tehát fontos szerepe lenne a minél különfélébb kompetenciaterületeket figyelembe vevő foglalkozások, játékok, vagy sportszerű versenyek szervezése annak érdekében, hogy a diákok szélesebb köre szerezhessen pozitív visszajelzéseket, érhessen el sikereket.
A szülők szerepe:
Gyermekünk iskolai előmenetelének támogatása gyakran nem csupán a közvetlen segítségnyújtásban rejlik, hanem egy általános nevelői hozzáállásban, amely igyekszik felelősségteljes magatartásra ösztönözni a gyermeket. A gyermek jólléte, jó iskolai eredményei érdekében a szülőknek érdemes egyensúlyt kialakítani az érzelmi odafordulás és a szabályok, követelmények (kontroll) között. A szabályok, követelmények felállítása és az érzelmi viszony alapján, a szakirodalom négy különböző típusú szülői-nevelési stílust különböztet meg:
Az úgynevezett irányító (hiteles) szülői nevelési stílust gyakorló szülők gyermekei jobb tanulmányi eredményeket produkálnak, lelki fejlődésük harmonikusabb, és kevesebb viselkedési probléma fordul elő náluk. Ugyanezek a pozitív jellemzők igazak a stabil önbecsülésű gyermekekre.
A kisgyermekkori és serdülőkori önbecsülés kialakulásának öt legfontosabb forrása:
- külső megjelenés
- sportképességek
- népszerűség a baráti társaságban
- viselkedésbeli megfelelés (megbízhatóság, fegyelmezettség)
- iskolai eredmények
A gyermek önbecsülésének kialakulásának fent említett forrásait a szülők szintén segíthetik, hiszen kezdetben például az ő feladatuk, hogy foglakozzanak a gyermekük ápolt megjelenésével (tiszta, megfelelő méretű öltözet), közérzetével (pl. egészséges étkezés). Az iskolai- és sport eredményeket tanítás utáni foglalkozásokkal-, vagy otthoni gyakorlással fejleszthetik, ezáltal a gyermek az osztályában is magabiztossá válhat. Gyermekük népszerűségét úgy tudják támogatni, ha bátorítják őt arra, hogy minél több barátra tegyen szert. Segíthetnek neki oly módon is, hogy meghívják a barátait vendégségbe, esetleg bevonják őket a családi programokba.
Mi rombolhatja le egy gyermek önbecsülését?
- Ha igényeit nem elégítik ki megfelelően.
- Ha semmibe veszik érzéseit, leszólják, nevetségessé teszik, megalázzák, vagy fenyegetéssel fegyelmezik.
- Ha számára hátrányos összehasonlításokat tesznek.
- Ha azt éreztetik vele, hogy véleménye és érzései lényegtelenek.
- Ha felcímkézik őt olyan jelzőkkel, amelyek nem egyeznek egyéniségével.
- Ha túl kevés szabálynak kell megfelelnie, nem kap iránymutatást, vagy következetlenül nevelik, vagy büntetés során nem adnak neki észszerű magyarázatot.
- Ha arra kényszerítik őt, hogy olyan dologba fogjon, amire nem fogékony, vagy azt várják el tőle, hogy hamis képet mutasson a környezete elbűvölése érdekében.
- Ha kivitelezhetetlen ötletekkel, elérhetetlen célokkal traktálja őt a média.
Hogyan segíthetjük gyermekünk egészséges önbecsülésének kialakulását?
- Mielőtt a gyermekeink önbecsülésével foglalkozunk, nézzük meg a sajátunkat! A gyerekek eltanulják tőlünk, ahogy mi kezeljük saját problémáinkat, és ahogy megküzdünk azokkal.
- Szakítsunk időt problémái meghallgatására és megértésére! Soha ne minősítsük gondjait lényegtelennek! Mindig vegyük komolyan az önmagát megítélő gyermekünk kétségeit és keserűségeit! Ez segítheti őt abban, hogy felnőttkorában is megossza problémáit a hozzá legközelebb állókkal, ezáltal pedig, hogy információkat, támogatást és pozitív érzelmeket kapjon tőlük. Tudatosítsuk benne, hogy nincs egyedül a problémáival, társai közül sokan hozzá hasonlóan bizonytalanok!
- Engedjük, hogy gyermekünk saját maga gondolja ki a megoldást, akkor is, ha úgy véljük, tudjuk a választ. Normális dolog, ha néhány nehézséggel egyedül kíván szembenézni. Arra viszont ügyeljünk, hogy csak olyan problémákkal birkózzon egyedül, amelyeket meg is tud oldani. Ha azt látjuk, hogy a megoldás meghaladja gyermekünk erejét, vagy szorongás jeleit látjuk rajta, lépjünk közbe!
- Mutassuk ki feltétel nélküli szeretetünket, és szánjuk időt gyermekünkre.
- Annak érdekében, hogy gyermekünk többnyire elégedett legyen magával, próbáljuk dicsérettel és jutalmazással megerősíteni pozitív viselkedését!
- Tanúsítsunk megértést gyermekünk hibái iránt, ne legyenek túlzott elvárásaink! Lássuk be, hogy nekünk is vannak hibáink, adott esetben kérjünk bocsánatot! Gyermekünkkel közösen is dolgozhatunk a rossz tulajdonságok leküzdésén.
- Fegyelmezési, büntetési eszközeink a gyermek által elkövetett kihágásai súlyának megfelelőek legyenek!
Felhasznált irodalom:
Christophe André, Francois Lelord – Önbecsülés: önszeretet, önkép, önbizalom, Park Kiadó, Budapest, 2013
Marianna Csóti – A gyermek társas készségeinek fejlesztése – Kapcsolatok – kommunikáció – önbecsülés, Pro Die Kiadó, Budapest, 2006
Marianna Csóti – Gyermekkori szorongás, iskolafóbia, pánikrohamok, Pro Die Kiadó, Budapest, 2006
Maarit Johnson – Önbecsülés és alkalmazkodás, ELTE Eötvös K., cop.2008
Kádár Annamária – Kerekes Valéria- Mesepszichológia a gyakorlatban – Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban, Kulcslyuk Kiadó, 2017
N. Kollár Katalin, Szabó Éva – Pszichológia pedagógusoknak, Osiris Kiadó, Budapest, 2004
Gael Lindenfield – Önbecsülés, Útmutató az önbecsülés kifejlesztéséhez és az érzelmi hegek gyógyításához lépésről lépésre, 2002
Szerző: Röser Adél, Vincze Viktória
Fotó: Főfai Alexandra
