A konstruktív versengés

A versengés szociálpszichológiai és pedagógia-pszichológiai kutatásának rövid történeti áttekintése

A témával érdemben legelőször Morton Deutsch kezdett foglalkozni, aki a II. világháború alatt a légierőnél szolgált, és a háború során látott mérhetetlen pusztítás kezdte motiválni arra, hogy kidolgozzon egy olyan elméletet, ami arról szól, hogy hogyan lehet a súlyos konfliktusokat a romboló háborúskodás helyett építő jelleggel kezelni és megoldani. Azaz, hogy hogyan lehet kikényszeríteni, hogy a konfliktusokban egy pozitív végkimenetelű együttműködés alakuljon ki.

1949-ben jelent meg két tanulmánya, amelyek eredményei egyértelműen alátámasztják az előfeltevést, miszerint az együttműködés sokkal hatékonyabb és célravezetőbb, mint a versengés.

1963-tól a Teacher’s College-ban dolgozott, ahol kutatási eredményeit elkezdte a gyakorlatba is átültetni, és vezetése alatt David Johnson és RogerJohnson kidolgozta az együttműködő tanulási technikát, amit az oktatásban is elkezdtek alkalmazni.

Gyakorlatilag a ’90-es évekig az a teljesen végletes álláspont volt az általánosan elfogadott a pszichológiai szakirodalomban és az oktatásban, hogy az együttműködés eredendően jó, míg a versengés eredendően rossz magatartásforma. A két viselkedésmód tehát kölcsönösen kizárja egymást. Ez a hozzáállás végső soron egy olyan kutatási elméletet, és ebből kifolyólag olyan kutatási adatokat eredményezett, amelyek a nem-tudományos, elfogult negatív érzelmeket erősítették meg a versengéssel szemben.

Az iskolai vizsgálatok során is rendre olyan eredmények születtek, amik azt támasztották alá, hogy az együttműködő tanulás minden területen javítja a tanulók eredményeit és szociális jellemzőiket, míg a versengés csak negatívan hat a diákok eredményeire.

Az együttműködés előtérbe helyezésének a versengéssel szemben nagyon jó táptalajt biztosított a II. világháború utáni hidegháborús politikai helyzet, ami azt vetítette elő, hogy a két nagyhatalom versengése végső soron a teljes megsemmisüléssel fenyeget. Megoldást a problémára tehát csakis a kölcsönös együttműködés jelenthet.

A ’90-es évek elején bekövetkezett gondolkodásmódbeli váltást szintén a történelmi változások hívták életre. Nevezetesen a keleti blokk összeomlása és a szocialista országok rendszerváltása. Az ok pedig az volt, hogy a volt szocialista országok úgy döntöttek, hogy a nyugat-európai demokratikus államok mintájára a versengő piacgazdaság és a politikai erők versengésén alapuló demokratikus politikai berendezkedés mentén szervezik újra társadalmaikat, így a versengést valamelyest jobb színben kellett feltüntetni, és ezért újra kellett értelmezni és felülvizsgálni az eddigi elméleteket.
hunyadi_janos_ut_a_halaszbastya_alatt_tavolban_a_lampanal_a_jezsuita_lepcso_kokorlatja_latszik_1960_fortepan_hegyi_zsolt_balla_demeter_felvetele.jpg

Hunyadi János út a Halászbástya alatt, távolban a lámpánál a Jezsuita lépcső kőkorlátja látszik.
1960 Fortepan_Hegyi Zsolt_ Balla Demeter felvétele

 

A megítélés javításának fontosságát támasztotta alá az a tény is, hogy annak ellenére, hogy a hidegháború alatt a versengéstől a világ elpusztítását várták, végül pont a versengés volt az egyik fő oka a szocializmus összeomlásának, és a klasszikus értelemben vett kétpólusú világ megszűnésének.

Ez a felülvizsgálat vezetett ahhoz a gondolkodásmódbeli váltáshoz, ami már egyáltalán nem véglegesítette a versengés és az együttműködés viszonyát, hanem egymással a legkülönfélébb módon összefonódó viszonyrendszerekben kezdtek el gondolkodni róla.

A versengés mint fejlesztendő szociális készség 

A versengést nem szokás a fejlesztendő készségek közé sorolni, pedig az emberek életében betöltött funkciója alapján odatartozik. Az ember képes a versengés során saját értékeit felbecsülni, majd ezeknek a felismert értékeknek az adott csoporton belül pozíciót, fontos szerepet igyekszik szerezni. Ez pedig végső soron az egyén pszichés egészségének, és a csoport jó működésének az egyik fontos feltétele.

A versengéssel kapcsolatos korábbi negatív hozzáállás abból fakadt, hogy magában hordozta a kudarcélményt, ami mindenképpen rombolóan hat az önértékelésre. Azonban a kiterjesztett kutatások egyértelműen bizonyították, hogy az együttműködés során is meg lehet élni a kudarcélményt, ha az esetleges lemondást –, amit az együttműködés érdekében hoz a személy – nem tesszük magunkévá, hanem veszteségként éljük meg.

fortepan_33274.jpg

Sport utca, Előre pálya, a Vasas nemzetközi atlétikai versenye, női sprintverseny. 1949
Adományozó , Kovács Márton Ernő Fortepan

 

A versengéssel mint fejlesztendő készséggel sokáig nem foglalkozott a tudomány, melynek több oka is volt:

  1. A kutatók természetesnek vették, hogy olyan társadalmakban, ahol a versengés az élet alapvető része, ott az emberek maguktól is megtanulják azt.
  2. A szociobiológiára és az evolúció elméletre hivatkozva azt gondolták, hogy az erőforrások megszerzése, birtoklása minden társas fajnak az egyik legfontosabb alkalmazkodási képessége, így azt – az együttműködéssel szemben – nem kell tanulnunk, azt „ösztönösen” tudjuk.
  3. A fentebb említett történeti leírás során is említett, a versengéssel kapcsolatos attitűd miatt a kutatók nem gondolták, hogy a versengést fejleszteni kellene, sokkal inkább az elnyomása volt a cél az együttműködés javára.

A versengésről mint fejlesztendő szociális készségről Magyarországon először Nagy József írt. Szerinte a versengés ugyanúgy társas érdekérvényesítő képesség, mint a segítő képesség, az együttműködés vagy a vezetés.

Nagy gondolatmenete a konstruktív versengéssel – és ennek, mint készségnek a fejlesztésével – kapcsolatban abból indult ki, hogy az állatvilágban a versengést kényszerpályás mechanizmusok biztosítják, hogy a versengés közvetett szabályok szerint menjen végbe, és a győzelem, illetve a vereség egyértelművé válásakor a vesztes feladja küzdelmet, ami a győztest pedig a versengés abbahagyására kényszeríti. Ezzel szemben az embernél ez a kényszermechanizmus nem létezik, csak nagyon erős hajlam a saját érdekei érvényesítésére, és ezért az emberi viszonyokban a versengés antiszociálissá, másoknak ártóvá válhat.

A nem létező kényszermechanizmusok miatt az ember esetében hiányzik a szabályozottság. A kialakult szabályok önkényesen felrúghatók, az esélytelen is versenyre kényszeríthető. Az esélytelen személy ellen is folytatható a harc, és az esélytelen is kezdeményezhet értelmetlen, kétségbeesett akciókat. Ezek az ártó, antiszociális viselkedések pedig spontán módon akár hatékonnyá is válhatnak.
margitszihet_park_a_mai_centenariumi_emlekmunel_rollerverseny_1958_sandor_gyorgy_fortepan.jpg

Margitsziget park a mai Centenáriumi emlékműnél, rollerverseny. 1958, Sándor György Fortepan

A természetes, egészséges, konstruktív versengés három alappillére: a szabályozottság, az esélyesség és az arányos kockázat az állatvilágban adott, azonban az ember csak nevelés során építheti magába.

Ezen változók mentén a versengést 5 kategóriába sorolhatjuk:

  1. Kényszerpályás mechanizmusok által kontrollált versengés: Az állatvilágra jellemző. Ezek a mechanizmusok gátolják meg – automatikusan, ösztönszerűen –, hogy a versengés a felekre destruktívan, rombolóan hasson. Ezek a mechanizmusok biztosítják a szabályozottságot.
  2. Antiszociális versengés képessége: Az emberre jellemző. A szabályozottság, az esélyesség elve és az arányos kockázat elve teljesen hiányzik. Ez az úgy nevezett „mindent lehet”, a „cél szentesíti az eszközt” kategóriája.
  3. Az aszociális versengés képessége: A szabályozottság már megjelenik benne. Mindenfajta versengés sajátos szabályt követve megy végbe. A versengők tudatában vannak annak, hogy a megfelelő szabály szerint kell eljárniuk, és a szociális közeg kontrollja miatt követik is a szabályt. A társas vonatkozásokat azonban még mindig nem veszi figyelembe, csak a saját céljai motiválják.
  4. A lojális versengés képessége: A szabályozottság mellett már megjelenik az esélyesség és az arányos kockázat elve is. Azt eredményezi, hogy a versengés csak esélyesek között jön létre. Az erősebb fél nem tiporja el az esélytelenebbet, az esélytelen nem bocsátkozik vakmerő lépésekbe. A győztes fél a végén nem alázza meg a vesztest.
  5. A proszociális versengés képessége (fair-play): Akkor valósul meg, ha a felek a szabályokat és az esélyesség elvét külső kontroll nélkül is figyelembe veszik, és ha az ellenfél pillanatnyilag esélytelenné válik, akkor hozzásegítik, hogy újra esélyessé váljon, vagyis a versengésbe beépülnek a segíteni akarás alapszabályai is.

nevtelen_2.jpg

Napjainkra egyre inkább az jellemző, hogy nem alakul ki az emberekben megfelelő versengési képesség. Ezért a „bármit és bárhogyan szabad” antiszociális versengés terjedésének lehetünk tanúi. Ennek elsődleges okai a társadalmak átalakulási folyamataira vezethetők vissza, másodlagos okai a  szocializációs folyamatok problémáiból fakadnak. A  felnövekvő nemzedékek számára nem kínálkozik elegendő tényleges versenyhelyzet, amely által begyakorolhatnák a lojális, a proszociális versengés képességét.

Amennyiben a készségfejlesztés célja, hogy a fent említett alapszabályokat az ember magáévá tegye, és a jövőben az érdekérvényesítése során ezeket fontos értékként szem előtt tartsa, úgy a versengés konstruktívvá, építővé válhat, a kudarcélmény lehetősége nagyban csökkenhet és összességében az ember önértékelését, önbizalmát növelő szociális készség sajátítható el, úgy, hogy ezzel másokat nem károsít.

Az iskolai versenyeken, vetélkedőkben érdemes külön figyelmet fordítani a konstruktív verseny hangsúlyozására, mindig legyen külön fair play díj – ahol csak lehet jutalmazzák a versenytárssal kiemelkedően méltányos, tisztelettudó viselkedést. Ez általánosan alkalmazva beépül az iskolai légkörbe és a fiatalok, sőt a felnőtt iskolapolgárok lelki egészsége szempontjából fontos.

 Felhasznált irodalom:

  • Szociális kompetencia – társas viselkedés Gondola kiadó 2003, Szerkesztette: Zsolnai Anikó in.: Fülöp Márta: A versengés, mint szociális készség fejleszthetősége (170-191 old.)
  • Iskolakultúra 1998 1. sz. in.: Nagy József: Az érdekérvényesítő szociális képességek rendszere és fejlesztése. (34-47 old.)
  • Fülöp Márta: Verseny a társadalomban – verseny az iskolában: http://csermelyblog.tehetsegpont.hu/sites/default/files/fulop.pdf/letöltve: 2020.10.21./

 Szerző: Szabó András

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!