Prostituált/szexmunkás emberek segítése A prostitúció jelenségének értelmezésére és magyarázatára, más társadalmi devianciákhoz hasonlóan, leginkább az úgynevezett multidiszciplinárismodellt látjuk érvényesnek. Ez egy olyan empirikus adatokon alapuló szociológiai megközelítés, amely a jelenségnek egyrészt a társadalom érték- és normarendszere szempontjából elfoglalt helyét, másrészt az egyének, családok, közösségek szerepét veszi figyelembe. Felhasználja a modern kriminológia és társadalomtudomány, valamint más tudományok eredményeit (pszichiátria, népegészségügy, jogtudomány, szociálpolitika). Számol a probléma összetettségével, és az annak kezelésére hívatott szakmák sokszínűségével

Az INDIT Közalapítvány
Az INDIT mozaikszó: az Integrált Drogterápiás Intézet szavak betűiből állt össze. A közalapítványt a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése hozta létre 1997-ben (hosszú nevén: Baranya Megyei Önkormányzat Közegészségügyi Narkomán Fiatalokat Gyógyító-Foglalkoztató Közalapítvány), hogy külső forrásból is anyagi támogatást szerezzen a meglehetősen szerény anyagi és szakmai körülmények között – a Baranya Megyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház krónikus addiktológiai osztályaként – működő keszüi drogrehabilitációs otthonnak.
Szintén a Gyermekkórház rendszerében működött 1987-től a Baranya Megyei Drogambulancia, 1995-ig Drogközpont néven. A Drogközpont elsősorban preventív feladatokat végzett, iskolákkal tartott kapcsolatot, szakértői munkacsoportot működtetett, és csak minimális mértékben vállalt terápiás feladatokat.
Az 1994-95-ös „amphetamin-robbanás”, majd más „klasszikus” illegális drogok gyors elterjedése szükségessé tette, hogy felnőtt, problémás droghasználók tényleges segítséget kapjanak ambuláns keretek között. Egy-két év alatt egyértelművé vált, hogy a hagyományos egészségügyi rendszerek alkalmatlanok arra, hogy az egészségügyi és a szociális szolgáltatások határán megjelenő, gyorsan változó igényeket kielégíteni képes ellátó intézményeket hatékonyan működtessék. A kiválás 1999. január 1-jével valósult meg, amikor a drogambulancia és a keszüi rehabilitációs intézmény megkapta a Gyermekkórháznál lévő kapacitásokat, majd később ezek bővültek.
A közalapítványi forma (aktuálisan tervezzük közhasznú Kft-vé való átalakulásunkat) alkalmas volt arra, hogy érvényesüljenek a szakmai és a helyi politikai szempontok, valamint biztonságos működési folyamat jöjjön létre. Alapító okiratunkba az egészségügyi szolgáltatói feladat mellé belekerült a szociális, később az oktatási tevékenység, majd a gyermek- és ifjúságvédelm feladata is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral önállóan kötöttünk szerződést, és nagy hangsúlyt fektettünk a pályázatokkal megszerezhető források elérésére is. Jelentősebb fejlesztéseink zömmel pályázatok felhasználásával valósultak meg.
Sorra alakultak intézményeink, amelyek vagy a területen hiányzó, vagy gyakran új normatív támogatási rendszerbe bekerülő szolgáltatási formákon alapultak (például szenvedélybetegek közösségi ellátása, vagy alacsonyküszöbű szolgáltatások). Amennyiben fontosnak láttunk bizonyos tevékenységeket, akkor is belevágtunk megvalósításukba, ha ezekre a pályázati lehetőségeken kívül más finanszírozási lehetőség nem állt rendelkezésre. (Ilyen volt például a deviancia prevenciós központ, az iskolai szociális munkások hálózata, de ide sorolhatók védett munkahelyeink, vásárolt médiaprogramjaink, vagy a – nem az INDIT szervezetében működő, de hálózati szemléletünket tükröző – Drogprevenciós Munkacsoport is, amely 1996-tól működött a későbbi pécsi KEF (Kábítószerügyi Egyeztető Fórum) elődjeként.
Szolgáltatásaink egy része intézményesült, míg mások hálózati elemként működnek, de ezek számára is valamelyik részlegünk jelent stabil bázist, szakmai és finanszírozási szempontból egyaránt.
Részlegeink helyi vezetéssel és jelentős önállósággal bírnak. A részlegekben történhet a dolgozók kiválasztása, a szolgáltatási metódusok, munkamódok kialakítása, fejlesztési irányok tervezése, meghatározása, vagy akár működési források feltalálása is.
Az intézmények gazdasági részlege közös. Az egész rendszert érintő irányelvek, döntések a részlegek vezetői, a közalapítvány szakmai és gazdasági irányítója, valamint a pályázatokkal foglalkozó forrásszervező jelenlétében zajló „Vezetői Értekezlet”-en, konszenzussal jönnek létre.
Az INDIT szervezetét mérete és rugalmassága az elmúlt években képessé tette a jelentkező nehézségek (egészségügyi reform, normatív támogatások folyamatos csökkenése stb.) kezelésére, olykor szakmai és pénzügyi kapacitások átcsoportosításával.

Irányelvek és működés

·      Az integrált rendszer nemcsak egymásra épülő kezelési formákat és intézményeket jelent, hanem ezek folyamatos kapcsolatát, a szenvedélybetegségről való komplex gondolkodást (addikció széles spektrumú értelmezése; kereszttolerancia, keresztfüggőség; kettős diagnózis; utógondozás fontossága; folyamatos kapcsolat önsegítő csoportokkal; gyógyszeres -, pszicho- és szocioterápia ötvözete);
·      Multidiszciplináris munkacsoportok, esetkonferenciák működtetése (különböző professziójú szakemberek és józan szenvedélybetegek részvételével);
·      A legtöbb szolgáltatást közösségi alapú, szociális és egészségügyi rendszerek hálózatában;
·      Közösségre alapozott krízisintervenció és intenzív ellátás;
·      Mobilis közösségi rehabilitáció;
·      Folyamatos ellátási ciklus;
·      Korai diagnosztizálás és intervenció;
·      Célzott kezelés;
·      Hosszútávú, asszertív esetmenedzselés;
·      Rendszeres, átfogó visszajelzés, értékelés;
·      Családtagok bevonása;
·      Specifikus technikák (motivációs tréning, relapszus prevenciós tréning, korai figyelmeztető jelek felismerése, életvezetési-megküzdési készségek fejlesztése).

A részlegekben rendszeres stábmegbeszélés, illetve külső szakember által moderált szupervízió működik. A hatékony terápiás munkát esetmegbeszélők, továbbképzéseken való rendszeres részvétel, a területen működő, más szolgáltatók bevonásával megtartott esetkonferenciák erősítik. Szakmai és drogpolitikai kérdésekben törekszünk közös álláspont kialakítására, de természetes, hogy a különböző képzettségű és eltérő életúttal rendelkező munkatársaink egyes kérdésekben mást és mást tarthatnak ezekről.

Programok és intézmények

Médiaprogramok, nyilvánosság:
·      Rádiós magazinműsorok: Drogéria (1996-1999), „Drogveszélyben” (2004-2008);
·      Televíziós műsor: „Le(sz)állópálya” (2006-2007);
·      folyamatos jelenlét a helyi, olykor az országos sajtóban, valamint nyilvános eseményeken, filmklubokon, vitaesteken, továbbképzéseken, ártalomcsökkentő fesztiválokon.

Éjjeli kikötő:
·      Az Európai Unió szociális alapjából létrejött éjszakai sportolási, kikapcsolódási lehetőség (film, beszélgetés), a veszélyeztetett fiatalok körében értelmes szabadidős programok elterjesztése.

„FÜGE” Ház:
·      Iskolai deviancia-prevenció; pécsi és regionális szakmai koordinációs feladatok (Pécsi KEF, DREKEF); iskolai agresszió-prevenciós tréning kidolgozása; képzések.

Iskolai szociális munkás hálózat:
·      Iskolai szociális munka 12 pécsi és budapesti iskolában (ebből 11 középiskola, 1 általános iskola).

„ALTERNATÍVA” Ifjúsági Iroda:
·      Szenvedélybetegek Közösségi Szolgálata Pécs egyik lakótelepének szomszédságában

„TÉR”:
·      Szenvedélybetegek Közösségi Szolgálata Pécs egyik legelmaradottabb, zömében romák lakta területén (meszesi városrész)

„BuliSegély”:
·      Elérő, konzultációs program Pécs és Kaposvár szórakozóhelyein.

„TISZTÁS” – Szenvedélybetegek Nappali Ellátója:
·      Hajléktalan, illetve felépülőben lévő szenvedélybeteg emberek ellátása.

Utcai szociális munka:
·      Hajléktalan klienseink segítése, mobil tűcsere; veszélyeztetett csoportok (fiatal szerhasználó, intravénás szerhasználó, hajléktalan, prostituált emberek) ellátásának prioritásával.

Drogambulancia:
·      Addiktológiai gondozás, pszichoterápiás megközelítés, családterápia, gyógyszeres terápiák (szubsztitúció, detoxifikáció), egyéni és csoportterápiák, ambulancián kívüli szolgáltatások (például börtöncsoportok).

Váltóház (Pécsvárad):
·      „12 lépés” alapján működő terápiás közösség 24 férőhellyel, hosszútávú bentlakásos rehabilitáció, reszocializáció (védett munkahely, félutas ház).

Mérföldkő (Kovácsszénája):
·      Terápiás közösség elvén működő 16 férőhelyes, hosszútávú bentlakásos rehabilitációt biztosító intézmény a „12 lépés”, valamint kognitív és viselkedésterápiás elemek alkalmazásával;
·      Félutas ház és védett munkahely (Pécs-Vasas), Café Ultra (2006-2009) – józan kávéház, amely védett munkahelyként működött, továbbá találkozási lehetőséget biztosított a fenti, valamint a környéken működő más rehabilitációs otthonokból érkező, városunkban tartósan letelepedő józanodó szenvedélybetegek számára.

„TÜKÖR”:
·      Somogy Megyei Drogambulancia, Kaposvári Szenvedélybetegek Nappali Ellátója és Szenvedélybetegek Közösségi Szolgálata (az INDIT pécsi szolgáltatásainak mintájára kialakított rendszer).

Az INDIT Közalapítványnak – a folyamatosan alkalmazott „külsősöket” (professzionális segítők, hallgatók, józanodó emberek), és a Mérföldkő Egyesület személyzetét is ide sorolva – közel 100 munkatársa van, akiknek körülbelül kétharmada szociális munkás, negyede rehabilitációban, reszocializációban dolgozó, felépülőben lévő szenvedélybeteg, a többiek pedig számos más szakmát képviselnek (orvosok, pszichológusok, szociológusok, adminisztrátorok, gazdasági szakemberek, ügyvédek, takarítók stb.).

Kronológia

1995.
·      Alapintézményünk a Drogambulancia volt, 4 munkatárssal.
·      Ebben az évben indítottunk szubsztitúciós (helyettesítő gyógyszeres) kezelést.

1996.
·      A drogambulancián megalakult a Drogprevenciós Munkacsoport Egyesület, a helyi Kábítószer Egyeztető Fórum elődje.
·      Megtartottuk első ártalomcsökkentő fesztiválunkat.
·      Elindult első rádiós magazinműsorunk, a Drogéria.

1999.
·      A keszüi Drogrehabilitációs Otthonnal együtt elváltunk a Baranya Megyei Gyermekkórháztól.
·      A Drogambulancia új helyre (7623 Pécs, Szendrey Júlia utca.6.) költözött.

2000.
·      A keszüi drogrehabilitációs otthon átköltözött Pécsváradra.
·      Megszerveztük a BuliSegély nevű szolgálatot, mellyel – a nyugati partyservice-ek mintájára – szórakozóhelyeken jelentünk,, de alkalmazkodva a helyi szükségletekhez, inkább konzultációs lehetőséget biztosítva, professzionális segítők részvételével.

2001.
·      10 főt képeztünk ki drogprevenciós programok beindítására, aminek közvetlen eredményeként alakult ki a FÜGE deviancia-prevenciós program.
·      Megalakult a pécsi Kábítószer Egyeztető Fórum.

2002.
·      Létrehoztuk a DREKEF-et (Dél-Dunántúli Regionális Kábítószerügyi Egyeztető Fórum), a Dél-Dunántúli Regionális Tanács, később DDRegionális Egyesület részeként.
·      Megörököltünk egy, a Baranya megyei Kovácsszénáján álló félkész rehabilitációs otthont (ez kezdetben a Gyöngyház Egyesületé volt, majd a Mérföldkő Egyesület tulajdona lett), amelyet 2003 márciusára teljesen kialakítottunk, és csak szociális normatívával (az OEP támogatására 2007-ig várni kellett) működtetni kezdünk. Az intézmény rövid idő alatt az egyik legjobb hatásfokú rehabilitációs otthon lett.

2003.
·      A rehabilitáció fejlesztéseként, pályázati pénzből Pécsett, úgynevezett félutas lakást vásároltunk, majd védett munkahelyeket alakítottunk ki egy 2010 májusáig működő pécsi kávézóban (Café Ultra), valamint Pécs-Vasason egy dísznövény-kertészetet, ahol egy félutas ház is megnyílt.

2004.
·      Megnyílt a Tisztás Szenvedélybetegek Nappali Ellátója.
·      Ez évtől körülbelül 4 éven át finanszíroztunk a Regionális Rádióban műsor- és reklámidőt (Drogveszélyben).

2005.
·      A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kezdeményezett és támogatott plaza-program eredményként, megnyitottuk a Pécs Plaza-ban az Alternatíva Ifjúsági Irodát, amely azóta az országban az egyetlen folyamatosan működő ilyen típusú szolgáltatás. (Költözése után, jelenleg a pécsi Forrás Üzletházban kereshető fel.)
·      Megnyílt a FÜGE deviancia-prevenciós, regionális képző és koordinációs központunk, melyet csak pályázatokból és a megtakarításainkból tudunk fenntartani. (Az ilyen típusú intézmények lehetnének bázisai a regionális módszertani központoknak.)

2006.
·      Az Alternatívát és a Bulisegélyt, a pályázati források elapadása miatt, szenvedélybetegek közösségi szolgálatává alakítottuk.
·      2006-07-ben a Pécs TV-ben vettünk adásidőt 10 alkalomra, 30-30 percet, Le(sz)állópálya című magazinműsorunk számára.
·      Pécsett, helyi iskolákban dolgozó iskolai szociális munkásokat kezdtünk alkalmazni.
·      2006-ban kezdtük el kaposvári szolgáltatási rendszerünk kialakítását. 2009 tavaszára Somogy megyei integrált intézményünkként működik a „TÜKÖR”, magába foglalva egy drogambulanciát, egy szenvedélybetegek nappali ellátóját, és egy elérő közösségi szolgálatot.. Az alapszolgáltatások mellett, a pécsi rendszerhez hasonlóan működnek prevenciós programok, utcai megkereső munka, BuliSegély, a Kábítószer Egyeztető Fórumban való aktív részvétellel, aktív médiakapcsolatokkal.

2008.
·      Újabb Közösségi Szolgálatot alakítottunk ki „TÉR” néven Pécs egyik legelmaradottabb területén (Hősök tere és környéke), a helyi vezetők kérésére, orvosolandó a területet jellemző gondokat (mélyszegénység, tartós munkanélküliség, jelentős problémát okozó szerhasználat, főleg szerves oldószer és alkohol fogyasztása).

2009.
·      Az INDIT három közösségi ellátása 2009-től integrált formában működik.

2010.
·      A folyamatosan működő pécsi mellett, Budapesten is megkezdtük iskolai szociális munkások foglalkoztatását.
·      A prostitúció jelenségéhez kötődő problémák (szenvedélybetegség, fertőzések, diszfunkcionális családi működés, kizsákmányolás) visszaszorítása érdekében Együttműködési Munkacsoportot (PEM) működtetünk, melynek mintájául a pécsi KEF szolgál.

Történetünkben számos megjelenésünk volt a helyi és országos írott és elektronikus médiában. Két könyvet (reszocializáció, illetve iskolai szociális munka témakörében), két módszertani füzetet (a „FÜGE” deviancia-prevenciós programról, illetve az Éjjeli Kikötő programról), továbbá számos cikket írtunk, és több kutatásban voltunk együttműködő partnerek. Néhány évente újítjuk meg szóróanyagainkat, illetve az aktuális igényeknek megfelelő, új prospektusokkal, tájékoztató anyagokkal állunk elő (prostituáltak veszélyeztetettsége, Tisztázó – pszichoaktívszer-tájékoztató, GHB, heptitis C, bután, szipu, stb., illetve az intézményeket reklámozó írások).
Munkánk minden elemének alapja a hálózatiság, a partnerség és a szolidaritás.

Összegzés

Rendszerünk folyamatosan változik, nyitott az új információkra, fejlesztés- és szolgáltatásorientált. A részlegek nagyfokú önállósága lehetővé teszi, hogy a benne dolgozók kreatív módon keressenek minél jobb, minél hatékonyabb eszközöket munkájukhoz, tökéletesítsék beavatkozási módjaikat.
Célkitűzésünk, hogy az egy-egy probléma iránt érdeklődők, a veszélyeztetettek, vagy problémás klienseink a lehető legjobb ellátásban részesüljenek (prevenciótól az utógondozásig, reszocializációig), akár információkérés történik, akár absztinencia-orientált irányt választanak, vagy ártalomcsökkentő szolgáltatást vesznek igénybe.
Alapvető törekvésünk továbbá a kezelés-ellátás területén, hogy klienseink terápiás váltás, vagy kudarc kapcsán ne kerüljenek ki a rendszerből, és ne következzenek be jelentős visszaesések, illetve hogy minél hatékonyabban előzzük meg a súlyosabb károk kialakulását. Beavatkozásainkat preventív szemlélet, ártalomcsökkentő filozófia és egy későbbi rehabilitációra vonatkozó felkészülés jellemzi. Működésünk egészét áthatja a józan kultúra eszmeisége.
Szintén fontos szempont, hogy munkatársaink az egész rendszer támogató biztonságát érezzék maguk mögött. Bonyolult segítői helyzetben is folyamatos lehetőségük legyen segítséget kérni.
A fenti kívánalmakat a rendszerben, hálózatokban való gondolkodás, ezek állandó működtetése, a folyamatos információáramlás, visszajelzések, értékelések, az észrevételek, kritikák kimondására alkalmat nyújtó „tér” kialakítása teszi lehetővé.
Módszerünket, működésünk folyamatát több felsőoktatási intézmény elméleti képzésében tanítjuk, de lehetőség van munkánk megismerésére egyéni-, vagy szervezeti megkeresés esetén is, illetve folyamatosan biztosítunk gyakorlati képződési lehetőséget is.

______________________________

Máté Zsolt
Prostituált/szexmunkás emberek segítése

A prostitúció jelenségének értelmezésére és magyarázatára, más társadalmi devianciákhoz hasonlóan, leginkább az úgynevezett multidiszciplinárismodellt látjuk érvényesnek. Ez egy olyan empirikus adatokon alapuló szociológiai megközelítés, amely a jelenségnek egyrészt a társadalom érték- és normarendszere szempontjából elfoglalt helyét, másrészt az egyének, családok, közösségek szerepét veszi figyelembe. Felhasználja a modern kriminológia és társadalomtudomány, valamint más tudományok eredményeit (pszichiátria, népegészségügy, jogtudomány, szociálpolitika). Számol a probléma összetettségével, és az annak kezelésére hívatott szakmák sokszínűségével (Lásd: Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében! ISM – Sásdi Nyomda Kft., Budapest, 2001).

Modellek

A prostitúció jelenségét történetileg kialakult, de napjainkban egymás mellett létező, néha egymással kombináltan előforduló modellek alkalmazásával igyekeznek befolyásolni:
Prohibícionista rendszer: Tiltja és bünteti a prostitúciót, és különösen az arra épülő kizsákmányoló bűncselekményeket. Kritikája, hogy a prostituáltat bűnelkövetőnek tekinti, emiatt az illegalitásba kényszerül, rejtőzködővé válik, és kiszolgáltatott, védtelen helyzetbe kerül a futtatóval, illetve a kuncsaftjával szemben.
A reglementációs rendszer szerint a teljes tiltás reménytelen és eredménytelen, ezért elfogadja a prostitúciót szükséges rossznak, megpróbálva azt szabályozni, keretek közé szorítani. A szabályozás mindenekelőtt egészségügyi (kötelező orvosi vizsgálatok), másrészt pedig rendészeti (kötelező nyilvántartásba vétel, általában bordélyházakba szorított prostitúció) vonatkozású.
Az abolícionista rendszer lényege, hogy a prostitúciót magányügynek tekinti, amelyet így sem legalizálni, sem büntetni nem kell, azaz elutasítja a törvényi szabályozást. A prostituált kizsákmányolását ugyanakkor súlyosan szankcionálja, és a prostituáltra, mint áldozatra tekint, akinek reintegrációját a társadalomnak segítenie kell (Fehér 1997: 27-28; Lőrincz 2009: 238.).
A korlátozott abolícionista, vagy úgynevezett kvázi abolícionista, más néven „zónásítási modell” a New York-i Egyezmény[1] alapelveire épül. Az állam eltűri az egyéni prostitúciót, és hatósági engedélyhez, illetve egészségügyi kontrollhoz köti. Ugyanakkor szigorúan tiltja kiskorúak prostituálódását, továbbá a prostitúció gyakorlását bizonyos helyeken és/vagy időzónákban (védett övezetek). Az önkormányzatok kijelölhetnek zónákat a szexuális szolgáltatás felajánlására (türelmi zónák). A rendszer kritikája, hogy a prostitúció adóztatása és egészségügyi kontrollja megoldatlan.
A neoreglementációs, más néven korlátozott reglementációs modell alapvetően tiltja a bordélyházak üzemeltetését, mindazonáltal engedi a hivatalosan regisztrált és orvosi kontroll alatt tartott egyéni prostitúciót. Az egyéni vállalkozás keretei között végzett prostitúció engedélyezett, legális és adóköteles. Az egyéni vállalkozás kiadása révén a prostituáltakat nyilvántartják és kötelező számukra a rendszeres orvosi vizsgálaton való megjelenés (Sárkány 2009: 84-85.).
Svéd modell. 1999-ben Svédország a prostitúció kezelésének egy teljesen új modelljét vezette be, amelynek lényege, hogy a szexuális szolgáltatások eladása legális, de vásárlása bűncselekmény. A szexuális szolgáltatások vásárlását tiltó törvény bevezetését radikális feminista szervezetek kezdeményezésére vezették be.
Ezen megközelítés hívei szerint a prostitúció és az emberkereskedelem azért létezik, mert a férfiak részéről kereslet jelentkezik nőkre és gyermekekre, főként lányokra, és ezt a keresletet kell visszaszorítani prohibicionista eszközökkel. (Westerstrand: 87, 89; Betlen 2007: 34.) Az úgynevezett svéd szabályozási modell támogatói kimagasló sikernek értékelik, hogy mindössze öt év alatt Svédországban jelentősen csökkent a prostitúció. (Stockholmban az utcai prostitúció csökkent kétharmadával, de egyes városokban teljesen el is tűnt.) Számos kritikusa szerint azonban a modell elhibázott, mivel nem szüntette meg, csak látenssé tette a prostitúciót, így a prostituáltak még elszigeteltebbé és kiszolgáltatottabbá váltak, akiket a segítő programok sem képesek elérni (Haeberle 2007).
Hazánkban a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltáskor teljességgel nyílttá vált a korábban jórészt látens módon működő, illetve tabu témának számító prostitúció. A társadalmi-gazdasági változások és az azokat kísérő, jelentős problémákat okozó munkanélküliség, a társadalom bizonyos rétegeinek deklasszálódása, illetve drámai elszegényedése, a társadalmi normák és értékrend változása, valamint ezekkel összefüggésben a deviáns viselkedésformák látványos megjelenése (Gergál – Máté 2009: 22.), illetve terjedése magába foglalta a prostitúció jelenségének rohamos növekedését is. A főváros egyes kerületeiben már olyan súlyos problémává vált a prostitúció jelensége, hogy a problémát megfelelően kezelni képtelen korábbi prohibicionista szabályozás megváltoztatása elkerülhetetlennek látszott (Sárkány 2009: 97.).
A magyarországi jogalkotás, az 1993-ban az üzletszerű kéjelgés tényállását az 1993. évi törvény 130. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte (Borai 1997: 54, 74.). Az 1993-as abolícionista szemléletű jogszabályt 1999-ben kiegészítette a röviden csak maffiatörvényként ismert jogszabály (A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. Törvény), amely bizonyos elemeiben az úgynevezett korlátozott abolícionista modellhez, más összetevőiben pedig az úgynevezett neoreglementációs modellhez közelített.
A jelenség kezelésére hívatott modelleknél közös kiindulópontnak tekintünk egy humanisztikus, ártalomcsökkentő megközelítést, ahol a prostituáltak életkörülményeinek javítását célzó szociális munka, a kizsákmányolásból kiszakadni akaró emberek társadalmi beilleszkedését segítő projektek, és az emberkereskedelemmel szembeni fellépés mellett, egészségfejlesztő és prevenciós programok állnak a középpontban.
Pierfranca Borlone és Grazia Macchieraldo Szakmai tréning kortárs oktatóknak a prostitúciós területen című könyvükben az alábbiak szerint definiálták a prostitúciót:
Prostitúció: Általánosan használt kifejezés a szexuális szolgáltatások kereskedelmére. Jogi értelemben a prostitúció szót kizárólag olyan tevékenységre értjük, amelyben az abba bevont egyének egy meghatározott tranzakcióban vesznek részt, mely szerint a szexuális szolgáltatásért egy előre megállapított pénzösszeget vagy árut ajánlanak fel (Borlone – Macchieraldo 2005: 87.).
A Szex Edukációs Alapítvány által kiadott, a prostitúciós területen tevékenykedő kortárs oktatókat segítő kiadvány szerint 2004-ben a magyarországi prostitúció helyzete hasonló a környező országokéhoz; az emberkereskedelem, migrációs vonatkozásában indulási-, tranzit és célország vagyunk. A szakemberek szerint a prostituáltak többsége a társadalom legszegényebb rétegeiből kerül ki. Különösen a borsodi, szabolcsi, illetve dél-baranyai gettósodó falvakból, a mélyszegénységből, a kilátástalanság elől menekülők teszik ki az utcán dolgozó prostituáltak döntő részét. Magyarországon a Fenarete projekt munkatársai szerint 2005-ben 5000 – 15 000 prostituált működött az ország különböző területein (Borlone – Macchieraldo 2005: 20; Forrai – Simka 1999: 174.).

Magyarországon jelenleg az alábbiak szerint lehet kategorizálni a prostitúciót:

I. Rejtettebb prostitúció
·      Luxus prostituáltak (rendszeres meghatározott ügyfélkörrel rendelkeznek, egyedül dolgoznak);
·      Lokálokban, klubokban, éjszakai szórakozóhelyeken dolgozó hoszteszek (Az 1990-es évek végén a délszláv háború miatt nagy számban jelenlévő katonai egységek kivonulásával már kevésbé meghatározó szegmense a prostitúciónak);
·      Bérelt lakáson dolgozók és call-girlek (gyakran az Interneten, illetve ügynökségeken keresztül szerzik be az ügyfeleket).
II. Nyílt, közterületi prostitúció
·      Kamionos lányok: nagyvárosok, illetve határmenti területek autópályáinál dolgoznak. Szinte mindig futtató is van a háttérben;
·      Külterületi utcai prostituáltak: főként nagyvárosok kivezető útjai, országútjai mellett dolgoznak. Háttérben általában futtató vagy „támogató” (élettárs, közeli hozzátartozó) áll;
·      Belterületi utcai prostituáltak: főként leromló, szegregálódó településrészen vagy ahhoz közel dolgoznak
–     Fiatal korosztályból, akiket gyakran felügyelnek „támogatók” (élettárs, közeli hozzátartozó), illetve futtató, vagy
–     Idősebb korosztályból, akik sokszor egyedül dolgoznak, kerítő nélkül.

A prostitúcióba sodródás hátterében számos ok húzódik, több rizikótényező együttes hatása érvényesül. Ilyenek lehetnek:
család rossz anyagi helyzete;
a családban, illetve a nevelési környezetben tapasztalható szocializációs zavarok;
súlyos családi diszfunkciók, különösen szenvedélybetegség a családban, illetve – gyakran ezzel is összefüggésben – családon belüli bántalmazás; szélsőséges esetben, szexuális abúzus;
alacsony iskolai végzettség (közvetetten érvényesül, tájékozatlanság a munkaerőpiacról, munkavállalási ismeretek és készségek hánya, alapvető jogi és állampolgári ismeretek hiánya stb.),
serdülőkori erőteljes negatív kortárs-hatások, illetve az életkorra jelmező más jellegzetességek (például függetlenségre, önállóságra való igény, labilis érzelmi élet stb.) (lásd még: Forrai 2004: 20.).
a helyi, illetve szélesebb társadalmi környezetben tapasztalható előítéletesség, egyenlőtlenségek, érték és normarendszerben tapasztalható problémák.

A prostituált emberek problémái

Annak érdekében, hogy a prostituáltak számára adekvát segítséget legyünk képesek nyújtani, tisztában kell lenni azokkal a problémákkal, amelyekkel a leginkább küzdenek; ezek az alábbi dimenziókban foglalhatók össze:

Szociális kontextus

Az utcai prostituáltak (nyílt, közterületi prostitúcióban résztvevők) jobbára a legnagyobb nyomorban élő, legsebezhetőbb társadalmi rétegekből kerülnek ki. A prostitúció a világ legtöbb országában főleg a színes bőrű kisebbségi csoportokat érinti, akik gazdasági és faji szempontból is a társadalom margójára szorultak, hiszen gyakran települési és oktatási szegregáció miatt korlátozott a lehetőségük a továbbtanulásra, a munkaerőpiacra való bejutásra, sokuknak ennél fogva szinte semmiféle valós, ésszerű alternatívájuk nincs arra, hogyan jussanak ennivalóhoz, lakáshoz (lásd még: Ekberg 2002: 10.). Magyarországon is főként a szegény társadalmi rétegekből kerülnek ki a prostituáltak, ahol felülreprezentáltak a roma származásúak, így nem véletlen, hogy sok helyen a prostituáltak több mint háromnegyede roma. A prostituáltak egy jelentős része családjával él, nem ritkán több gyermeket nevel, tulajdonképpen a segélyeken kívül a prostitúcióból származó jövedelem az egyetlen megélhetési forrásuk. Tapasztalatok szerint, sok esetben lakhatási körülményeik rendkívül rosszak, dohos, penészesedő, alacsony komfortfokozatú lakásokban élnek, de találkozni lényegében hajléktalanságban élőkkel is. Felmérésünk szerint, 85%-uk legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános osztály, így a munkaerőpiacon is rendkívül nehezen tudnak elhelyezkedni. A mai segélyezési, támogatási rendszer mellett, azoknak a prostituáltaknak, akiknek családtagjukról kell gondoskodni, szinte lehetetlen kilépni a prostitúcióból, hiszen a munkaerőpiacra nagy valószínűséggel nem tudnak bejutni, ugyanakkor egy évig tartó szociális étkeztetésen és a gyermekek után járó támogatáson kívül semmilyen más támogatásra nem jogosultak. Egyre gyakrabban találkozni olyan nőkkel, akik nem fiatalon, futtatók által megtévesztve, kényszerítve kerülnek a prostitúcióba, hanem 30 éves koruk felett, családanyaként, a súlyos mértékű szegénység, illetve más, megoldhatatlan tűnő élethelyzet miatt, végső soron a körülmények által kényszerítve válnak prostituálttá.
Marginalizált helyzetüket, kiszolgáltatottságukat fokozza, hogy a futtatóik, „vigyázóik” általában úgynevezett adósság-csapda technikát alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a prostitúció kezdetén ruhákat vásárolnak nekik, fodrászhoz, kozmetikushoz, szépségszalonba viszik őket, majd később ezek, a lányok által csak becsülni tudott árát kérik tőlük vissza. Ez a „felruházási pénz”, mint kamatostul visszafizetendő adósság lehet azután a „hivatkozási alapja” a több évig is eltartó kizsákmányolásnak, bántalmazásnak, esetenként fogvatartásnak, belföldi vagy külföldi emberkereskedelemnek (lásd még: Lőrinc 1995: 108-109.).
Fontos tudni, hogy a prostitúcióba sodródott lányok jelentős része olyan családból érkezik, ahol úgy szocializálódtak, hogy a fizikai erőszak, illetve a fenyegetettség a mindennapi élet velejárója: hol az uzsorásoktól való fenyegetettség, hol pedig a családban jelenlévő szenvedélybetegség, alkoholizmus vagy más ok miatt jellemző durva családon belüli kommunikáció adják ennek hátterét. Emellett az alacsonyabb társadalmi osztályokban, de különösen egyes a roma közösségekben, a tradicionálisabb, férfiközpontú családmodell az általánosabb (lásd még: Neményi 1999: 103-136.), amely kedvezőtlenül hathat, kvázi felerősíti a fent említett családi diszfunkciókat. Ismeretes, hogy a női szerepek ilyen hagyományos felfogása szerint a nők feladata mindenekelőtt a család összetartása, a gyerekekről és társról való gondoskodás, és ennek megfelelően a nőtől elvárható, hogy a családon kívüli boldogulását háttérbe szorítsa, és elsődleges érték legyen számára a másokról való gondoskodás és áldozatvállalás. Ez a felfogás az elmúlt évtizedek emancipációs folyamatainak hatására ugyan egyre inkább a méltányosabb családi szerepviszonyoknak adta át a helyét, mindazonáltal ma sem vesztette érvényét, gondoljunk csak arra, hogy az iszákos vagy agresszív férj mellett hősiesen kitartó, a „gyermekeiért mindent elviselő” anyát tágabb környezete elismeri, gyakran valósággal csodálja (Budát idézi Komáromi 2010: 345.). Itt mindenképpen érdemes utalnunk Komáromi Évának A kodependencia című tanulmányára, amely szerint „annak a kislánynak, aki agresszív apja és a bántalmazott anyja kapcsolatában permanens krízishelyzetet, szélsőséges emocionális reakciókat tapasztalt meg”, annak számára kézenfekvő feltevés, hogy nem létezik igazi szerelem és párkapcsolat drámai indulatok, vad összecsapások, verekedésbe torkolló viták nélkül (Komáromi 2010: 355.).

Lelki egészség

A prostituált nők kapcsán a – gyakran gyermekkorban elszenvedett – fizikai, olykor szexuális bántalmazást, illetve az ezek, nyomán kialakult poszttraumás stressz zavart (PTSD) szokták említeni, mint az egyik, a lelki egészség szempontjából meghatározó problémát. Ezt tovább gondolva, egyesek azon az állásponton vannak, hogy magát a prostitúciót is a nők elleni erőszak egy formájának kell tekinteni (Ekberg 2002: 8; Lőrinc 2009: 240; lásd még: Mi baj a prostitúcióval? szöveggyűjtemény,  2004; A prostitúció törvényesítésének problémái – kritikai elemzés).
A legismertebb, prostituáltak körében végzett kutatás az 1998-ban San Francisco-ban 130 prostituált (75% nő) részvételével készített kérdőíves felmérés volt. A megkérdezettek 57%-a volt gyermekkorban szexuális abúzus, 49%-a pedig fizikai bántalmazás áldozata (idézi Ekberg 2004: 10; Lőrinc 2009: 239.).  A prostitúcióba belépés után 82 százalékukat fizikailag bántalmazták, 68 százalékukat pedig megerőszakolták. A megkérdezettek 84%-a számolt be jelenlegi vagy korábbi hajléktalanságáról.
A vizsgálatban résztvevők 68%-a tapasztalta magán a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tüneteit (DSM III-R szerint). A PTSD súlyossága összefüggésben állt a gyermekkori fizikai bántalmazással, de nem volt kapcsolatban a gyermekkori szexuális bántalmazással. Ugyanakkor felnőttkorban, a prostitúcióba belépés utáni fizikai támadás nem volt szignifikáns kapcsolatban PTSD súlyosságával, míg a nemi erőszak előfordulása, különösen, ha az többször következett be prostitúció során, kapcsolatban állt a PTSD mértékével.
Magyarországon ilyen, a kérdéskört vizsgáló reprezentatív kutatások nem állnak rendelkezésre. Az INDIT Közalapítvány Pécsett 2010-ben végezett szintén kérdőíves felmérést 24 prostituált lekérdezésével, amelynek eredménye szerint a megkérdezettek 25%-át megerőszakolták (6 fő), a prostitúcióba lépés utáni időszakban is történt szexuális erőszak 4% esetében (1 fő). A szexuális erőszak áldozatául esetek kétharmada (4 fő) élt rövidebb-hosszabb ideig állami gondoskodásban. (A megkérdezettek negyede, 6 fő volt korábban állami gondozásban).
A bántalmazott prostituáltak, különösen az emberkereskedelem áldozatai kapcsán a poszttraumás stressz zavar főbb tünetei (hiperarousal, emlékbetörés, beszűkülés) közül az emlékbetörés egyik átvittebb szintjére, az úgynevezett traumás újrajátszás jelenségére hívja fel a figyelmet Herman Judit.
Emlékbetörések lehetnek:
·      emlék-bevillanások: ébrenlét alatti flashback-ek, azaz az eredeti élmény okozta rettegés, tehetetlenség, düh stb. életszerű újraélései;
·      traumás rémálmok;
·      traumás újrajátszás (átvittebb szint): „az áldozat kellő feldolgozás és értelmezés hiányában újra meg újra veszélyes helyzetekbe hozza magát, ezzel további traumát él meg (például: a bántalmazott nő visszatér fogadkozó férjéhez, vagy egy másik férfi mellett ismét erőszakos párkapcsolatba keveredik, vagy a prostitúcióból kiszabadított nő újabb spanyolországi hoszteszmunkára jelentkezik).
A fenyegetettségben, éveken át tartó rendszeres testi erőszakot átélők esetében a traumatizáltság mértéke rendkívül jelentős lehet, emiatt az aktív segítség kérése is gátolt (a megtorlástól való félelem miatt a prostituált maga zavarhatja el a rendőrt egy őt ért bántalmazó epizód után). A tramuatizáltság egyes esetekben megnyilvánulhat traumás kötődésben (Stockholm-szindóma), aminek a lényege, hogy az áldozat erőteljes elszigeteltsége és függő helyzete miatt, paradox módon, hálát, akár szeretetet, szerelmet is érezhet az életét fenyegető, de őt aktuálisan életben hagyó elkövető iránt, sőt világnézetével, értékrendjével is azonosulhat. Talán ez is szerepet játszhat abban, hogy néhány prostituált az emberkereskedelemnek nemcsak passzív átélője, hanem aktív együttműködője, sőt az elkövető bűnsegédje is lesz (Herman 2004: 45-47.).
Prostituáltak esetében jelentősek a különféle addiktológiai problémák, viszonylag magas körükben a problémás szenvedélyszer-használat, a drogfüggőség és a viselkedési addikció előfordulása. Az előzőleg hivatkozott Farley-Barkan-féle kutatás szerint, a kábítószerrel való visszaélés problémát jelentett a válaszadók 75%-ának, míg az alkohollal való visszaélés problémájáról 27%-uk számolt be. Ezen vizsgálat szerint a prostituáltak 67%-a fogalmazta meg jelenlegi szükségletei között az alkohol, illetve kábítószer használatának gyógykezelését.
Tapasztalatok szerint, a kábítószer-használat gyakran összefonódik a prostitúcióval, ez a jelenség – leegyszerűsítve – két fő dimenzióban írható le: egyrészt a kémiai szer használó drogos karrierje során eljuthat a „drogért szexet” viselkedésig (saját testét adva fizetségül), másrészt a kezdetben nem drogfogyasztó prostituált a tevékenységhez kötődő pszichés megterhelés, illetve a kezeletlen pszichés zavarok oldásához kezd el drogokat használni és válik problémás fogyasztóvá vagy függővé (lásd még: Rácz 2001: 161-162.).
A kémiai szerhasználat mellett, úgy tűnik, hogy szintén meghatározó probléma a társfüggőség. A kezelő helyek gyakran találkoznak olyan esettel, amikor a prostituált társfüggőségben szenved. A társfüggőség lényegében egy drog nélküli addikcióként fogható fel, amelyben „az addikció tárgya egy „problémás” (addikcióban, személyiségzavarban, kodependenciában vagy impulzuskontroll-zavarban szenvedő) egyénnel kialakított és hosszabb távon is fenntartott kapcsolat, amely nem kielégítő, szenvedéssel teli az alany szempontjából” (Komáromi 2010: 335.).
A társfüggőség, illetve a prostitúció előtörténetében egyaránt fellelhető gyermek- és kamaszkori rideg bánásmód, elutasítás, elhanyagolás, ismétlődő bántalmazások, ezek következményeként negatív önértékelés és sérült intimitás, a saját testhez és a szexualitáshoz való patológiás viszony. A prostitúció és a társfüggőség esetében is többféle mentális zavarral való együttjárás mutatkozhat: lehet ez dependens személyiségzavar, de a borderline vagy narcisztikus személyiségzavar még gyakoribb (Komáromi 2011; Szemelyácz 2011).
Más segítő helyek, szervezetek véleménye szerint is prostituáltak többsége személyiségzavarral küzd (Lőrinc 1995: 109; Lőrinc 1999: 193; Lőrincz 2009: 109.), emellett egy 1999-ben közzétett, budapesti prostituáltak körében végzett vizsgálat szerint a lányok jelentős részét fatalista attitűd jellemzi (válaszadók 53%-a), és úgy gondolják, hogy tehetetlenek az életük, sorsuk alakulásában (Forrai – Simka 1999: 185.). Ez azért is figyelemre méltó, mivel a legismertebb magyarországi emberkereskedelem, szexuális erőszak megelőzését célzó „Ne dőlj be!” című program értékelését vizsgáló, középiskolai felmérés szerint „a megkérdezettek körében meglehetősen elterjedt a fatalista attitűd. Ez, hiszékenységgel párosulva, veszélybe sodorhatja a fiatalokat, különösen azért, mert éppen a „hiszékeny-fatalisták” azok, akik legkedvezőtlenebbül ítélik meg a „Ne dőlj be!” oktatási programot” (Forrai 2004: 50.).

Fizikai egészség

Közismert, hogy a szexuális úton terjedő betegségek vonatkozásában magas kockázati magatartású populációnak számítanak a prostituáltak bizonyos csoportjai (Johnson – Adler 1995: 75).  Ennek megfelelően, a prostituáltak leggyakoribb betegségei a nemi úton terjedő betegségek (főként a krónikus szifilisz, gonorrhoea, herpesz, hepatitis B), ezen kívül különféle nőgyógyászati betegségek (medence-, méh-, hüvelygyulladás) is jellemzőek továbbá – főként a harmadik világbeli országokban – a TBC és a vérszegénység (D’Cunha 2002: 60.).
A már említett san francisco-i kutatás szerint gyakori még az izületi gyulladás, a szív- és érrendszeri megbetegedés, és májbetegséggel összefüggő panasz (Farley – Barkan 1998.).
A prostituáltak meglehetősen felületes ismeretekkel rendelkeznek a nemi úton terjedő betegségekről (D’Cunha 2002: 60.). A budapesti felmérés szerint a prostituáltak 61%-a nem vagy csak tévesen ismeri az AIDS tüneteit, és a fertőzés kockázatát is rosszul ítélték meg. Nincsenek tisztában testük, nemi szerveik működésével, tüneteik jelentkezésekor nehezen fordulnak orvoshoz. A fertőzéssel kapcsolatos attitűdük ambivalens, egyrészt félnek tőle, ugyanakkor az óvszer nélküli szexuális szolgáltatással kereshető magasabb összeg miatt hajlandók egészségüket kockáztatni.  A saját egészségükről való gondoskodás alacsony szintje (például. sokan egyáltalán nem járnak nőgyógyászhoz) azzal is magyarázható, hogy a prostitúció folyamatában a prostituált „elszemélytelenedik” (bántalmazzák, elveszik az iratait, kényszerítik stb.), és ezzel együtt a test feletti kontrollját is elveszíti (Lőrinc 1999: 190-193; Forrai – Simka 1999: 184-185.).
A prostitúcióból származó jövedelmen kívül más bevételeik nincsenek, ezért a betegség miatt – különösen, ha az nem okoz nagyon fájdalmas vagy zavaró tüneteket – nem akarják abbahagyni a pénzkereső tevékenységüket.
A terhesség vonatkozásában is hasonló a helyzet, a gyermek születését a távoli jövőben bekövetkező eseménynek fogják fel, egyszerűen a napi megélhetési problémáikból – részben a korábban vázolt pszichés károsodások miatt – kevésbé tudnak a születendő gyermekük felé fordulni, a gyermekvárásra koncentrálni. Ráadásul az esetek túlnyomó többségében ezek a terhességek nem tervezettek, és súlyos konfliktushoz vezetnek a futtatóval, aki nem ritkán a prostituált élettársa vagy más családtagja. A várandós prostituált amúgy is nehéz élethelyzete tovább súlyosbodik, amely szinte krízisszerűvé válhat. Folyamatosan ambivalens érzéseket él át, egyrészt az anyává válás, a gyermekvárás örömét, másrészt a jövő kilátástalanságát, amikor a környezetében szinte mindenkitől azt kapja, hogy az utcán fogant, az utcán összeszedett gyerekkel terhes. Ezzel a helyzettel sokan szinte képtelenek megbirkózni, igyekeznek eltitkolni a várandósságukat, illetve egyszerűen nem vesznek tudomást róla; vívódnak, hogy megszakíttassák-e a terhességet; nem járnak terhesgondozásra; gyakran az utolsó trimeszterig, sőt az utolsó hetekig dolgoznak az utcán; sok esetben pedig a szülés után végül lemondanak a gyermekről, aki állami gondoskodásba kerül, vagy valamely családtag neveli tovább.

Segítségnyújtás

A segítségnyújtás megtervezéséhez érdemes tisztában lenni azzal is, hogy maga a célcsoport milyen szükségleteket nevesít, illetve milyen típusú támogatást, segítő szolgáltatást venne igénybe. Sajnos, ilyen jellegű megbízható hazai forrás nem áll rendelkezésre, ezért ismételten az 1998-as, Amerikai Egyesült Államokban készült felmérésre hivatkozunk.

Prostituáltak az alábbiakban területén várnak segítséget:

biztonságos lakhatás, 78%
munkaügyi képzés, továbbképzés, 73%
alkohol-, illetve kábítószer-használat miatti kezelés, 67%
könnyen hozzáférhető egészségügyi ellátás 58% (az eredeti kutatás egészségügyi ellátást nevesít, de itt, az USA-ban érvényes egészségügyi rendszer kapcsán, minden bizonnyal a biztosítással nem rendelkezők ellátásokhoz való hozzáférhetőségét érinti a kérdés)
önsegítő/kölcsönös támogatás (peer support), 50%
önvédelmi képzés, 49%
egyéni konzultáció, 48%
prostitúció legalizálása, 44%
jogsegély-szolgálat, 43%
gyermekgondozási támogatások, szolgáltatások, 34%
védelem a futtatókkal szemben, 28%

Az eddigiek figyelembe vételével, a prostituáltakkal végzett segítő munka az alábbiak szerint csoportosítható:

I. Megelőzés:

1. Makro szinten:
·      nők társadalmi – gazdasági státuszának erősítését célzó szakpolitika;
·      emberkereskedelem elleni együttműködések a származási-, tranzit- és célországok között.
2. Mezo szinten:       
·      kampányok, közösségi együttműködések az emberkereskedelem visszaszorítására;
·      kampányok a párkapcsolati erőszak, szenvedélybetegségek, illetve a szexuális úton terjedő betegségek visszaszorítása érdekében.
3. Mikro szinten:
·      tájékoztatók a veszélyekről, kockázati tényezőkről (jogi, egészségügyi, mentálhigiénés vonatkozásokban is!);
·      egészséges párkapcsolati- és családi működést célzó prevenciós programok (elsősorban interaktív csoportmódszereket is alkalmazó technikák javasoltak!).

II. Alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programok

·      Utcai szociális munka, illetve megkereső programok
–     Megkereső munka
–     Információs, felvilágosító szolgáltatások
–     Ártalomcsökkentés
–     Pszicho-szociális intervenciók (korlátozott mértékben)
·      Nyitott bázis intézmények, drop in programok
–     Drop in funkció (melegedő, étkezési, mosási lehetőség)
–     Információs, felvilágosító szolgáltatások
–     Ártalomcsökkentés
–     Pszichoszociális intervenciók
·      Diszpécser, illetve információs telefonszolgálatok

III. Áldozatsegítést, menedéket nyújtó programok

jogi asszisztencia, sértett-segítés és tanácsadás
azonnali, ingyenes orvosi, szociális és pszichológiai programok
védett környezetbe jutást vagy hazatérés megszervezését, illetve kísérést biztosító programok
menedékotthonok
(Fehér 1997: 41-42; lásd még: D’Cunha 2002: 73-78.)

IV. Reintegrációs programok

reintegrációs otthonok
képzési, átképzési programok
félutas szállást nyújtó szolgáltatások
védett munkahelyek, egyéb munkaügyi támogatások

A prostituáltakat, illetve az emberkereskedelem áldozatait segítő intézményhálózat – lényegében valamennyi beavatkozási szintjén – ma Magyarországon rendkívül hiányos. Azt mondhatjuk, hogy a fent bemutatott lehetséges programokból legfeljebb csak mutatóban akad egy-egy, és azok is folyamatosan finanszírozási nehézségekkel küzdenek. Mindazonáltal legnagyobb hagyományai a prostituáltak körében végzett utcai szociális munkának vannak, amely 1994 óta létezik Magyarországon (a tatabányai Utcai Szociális Segítők Egyesülete volt e területen az úttörő), bár 2004 után a finanszírozási feltételek romlottak, és mára csak néhány alacsonyküszöbű szolgáltatást végző szervezet folytat ilyen tevékenységet Budapesten és Pécsett.
A prostituáltak életkörülményeinek javítását célzó programok közül jelen írásunkban elsődlegesen az alacsonyküszöbű segítő tevékenységgel kívánunk foglalkozni, illetve ahhoz szakmai módszertani támpontokat nyújtani.  (Az ajánlás egyes részeinek kidolgozásában egy szakértői munkacsoport volt segítségükre, amelynek tagjai voltak: Cseri Erika, Fehér Katalin, Hoffmann Krisztina, Kocsis Margit, Máté Zsolt.)
A prostituáltak egyes csoportjai a társadalom peremén, elszigetelten, zárt gyakran átkriminalizált életformát folytatnak. Annak ellenére, hogy rossz szociális körülmények között élnek és sokféle, súlyos pszichés és egészségügyi problémákkal küzdenek, nem keresnek meg segítséget nyújtó intézményeket, szolgáltatásokat vagy kezelő helyeket. A korábban részletezett összetett probléma-rendszer (például: kémiai, illetve viselkedési függőségek, traumatizáltság, személyiségzavarok) miatt rájuk is igaz Buda Béla – eredetileg szenvedélybetegek kapcsán megfogalmazott érvelése – hogy szinte felfüggesztődik az énfejlődésük, nemcsak beszűkülnek érdeklődésükben, készségeikben, hanem egy sor alkalmazkodási készséget, kommunikációs módot, a mindennapi élethez szükséges információt sem tanulnak meg (Buda 2001: 221.). Ez a körülmény teszi tehát nélkülözhetetlenné a hagyományostól eltérő megkereső-, illetve alacsonyküszöbű segítő programokat, amelyek hiányában a prostituáltak egy jelentős hányada nem jut semmiféle segítségez, miközben jelentős károsodást szenved,  ő maga és környezete is.
A szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatások tevékenységeiről megjelent szakmai ajánlás szerint az alacsonyküszöbű intézmények, szolgáltatások sajátos módszerei, eszközei, eljárásai alkalmasak lehetnek az igénybevevő súlyosabb testi és lelki károsodásainak, szociális és egyéb veszteségeinek megelőzésére, aktuális állapotának szinten tartása, javítására, további szolgáltatások igénybevételének motiválására. Az alacsonyküszöbű intézmények, szolgáltatások kiemelt szerepet játszanak a nehezen elérhető, vagy a más egészségügyi és szociális ellátásokban nem részesülő célcsoportok megtalálásában, a szolgáltatásokba történő bevonásában (FSZH – SZMI Addiktológiai Szakértői Munkacsoport 2008: 3.).
A prostituáltak szociális ellátásában megszervezendő alacsonyküszöbű szolgáltatások általános jellemzői egybevágnak a szociális ellátás más célcsoportjai (például: szenvedélybetegek) számára nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatásokkal, így különösen az alábbi vezérelvekben:
A szolgáltatások igénybevételének nem feltétele a prostitúciós tevékenységgel való felhagyás vagy annak szándéka. (Az ártalomcsökkentő szolgáltatásokból nem zárható ki az a prostituált, akinek nem elsődleges célja a prostitúció abbahagyása.)
A szolgáltatások igénybevételének nem feltétele a prostitúció abbahagyása, mindazonáltal egyes szolgáltatások természetes célja a prostitúcióból való kilépés segítése, illetve prostitúcióba való sodródás megelőzése.
A szolgáltatások anonim módon és ingyenes vehetők igénybe, az anonimitás elsődlegességének alá kell vetni a dokumentációt.
A szolgáltatások nyújtása során mindenkor érvényesülnie kell a nemek közötti esélyegyenlőségnek, a szexuális hovatartozás vonatkozásában hátrányos megkülönböztetés tilalmának.
(lásd: FSZH – SZMI Addiktológiai Szakértői Munkacsoport: Szakmai ajánlás a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatások részére. FSZH, Budapest, 2008)

Prostituált emberek körében végzett szociális munka és megkereső programok

A jelenleg hatályos jogi szabályozás szerint utcai szociális munkásoknak kötelező képzésen kell részt venniük. Ezen képzés oktatási programja szerint a prostituáltak körében végzett utcai szociális munka célja három szinten fogalmazható meg:
Napi cél: a kapcsolat felvétele, megtartása, elmélyítése;
Rövidtávú cél: ártalomcsökkentés (fizikai és mentális egyaránt);
Hosszútávú cél: a kliensek reintegrációja a társadalomba (Lőrincz 2009: 243-244.).
A prostituáltak körében végzett utcai szociális munka kapcsán tekintetbe kell venni, hogy a prostituáltak világa zárt, sokszor erős határokkal övezet „átkriminalizált” életforma, így a célok megfogalmazásánál és az eszközök kiválasztásánál elsőleges szempont a segítő és a kliens biztonsága, továbbá a „ne árts!” alapelve.
A fentiek miatt a szociális munkában szokásosnál jóval hosszabb időt kell szánni a konkrét segítő munka előkészítésére, amelyben az alábbi szempontok szolgálnak vezérfonálként:

Megfelelő elméleti felkészültség:
Meg kell ismerni a jelenséggel foglalkozó hazai és nemzetközi szakirodalmakat, tisztában kell lenni a téma jogi, szociális, egészségügyi, pszichológiai vonatkozásaival, ismerni kell az adott területen hatékonynak tartott beavatkozásokat, azok előnyeit és korlátait.

Korrekt feltérképezés:
Közösségi szükségletfelmérés készítése: A területen dolgozó szolgáltatók, intézmények (családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok, addiktológiai intézmények, közösségi házak stb.) körében tájékozódunk, gyűjthetünk statisztikai adatokat, például a bűnözés helyi, területi vonatkozásairól. Az adatgyűjtés e szakasza arra is jó, hogy egyfajta elsődleges kapcsolatfelvétel történjen az érintett szakemberekkel, hiszen egy később indítandó programunk vonatkozásában ők majd partnereink is lehetnek a segítői tevékenységünk során.
Úgynevezett utcai szociális térkép készítése: Számba vesszük, feltárjuk, hogy melyek azok a helyek, ahol jelen van a prostitúció (például: városok kivezető utjai, autópályák parkolói, szegregálódott településrészek utcái stb.). Megfigyeljük a területen jelenlévő szereplőket (prostituáltak, futtatók, kulcsemberek stb.), egymáshoz való viszonyulásukat. A feltáró munkát legalább napszakonként, illetve a hét napjainak mindegyikében megismételjük, annak érdekében, hogy a valós állapotokról a lehető legpontosabb képet kapjunk. Fontos, hogy terepmunka ezen szakaszában intenzív megfigyelést és elemzést végzünk, a szociológiából ismert résztvevő megfigyelés határmezsgyéjén tevékenykedünk, miközben már azokra  kulcsemberek összpontosítunk, akik majd a tevékenység megkezdésekor a fő segítőink lesznek. Nem árt, ha már ekkor van előzetes forgatókönyvünk a kapcsolat kiépítésére (milyen segítő szervezettől vagyunk, és milyen típusú segítséget tudunk majd felajánlani). A feltérképezés fázisának kettős feladata van: egyrészt, hogy hozzászokjanak jelenlétünkhöz, azt ne tartsák fenyegetőnek, másrészt, hogy felmérjük, milyen szükségletek vannak, van-e egyáltalán létjogosultsága a munkánknak.

Kapcsolatfelvétel:
Alapszabály, hogy mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy a prostituált pénzkeresés céljából van jelen adott helyszínen, tehát viszonylag szűkös időkeretben dolgozhatunk, érzékenynek kell lennünk arra, hogy mikor kell visszavonulni (az esetek jelentékeny részében mindössze 15-20 perc áll rendelkezésünkre).
Az eddigi tapasztalatok szerint a kapcsolatfelvételnél leginkább az ártalomcsökkentő eszközök osztása (óvszer, fertőtlenítő szerek), valamint a betegség-edukációs, és a jogi felvilágosító munka a leghatékonyabb, hiszen ezeket a konkrét segítségeket az esetleges futtatók is eltűrik (elsősorban pusztán gazdasági megfontolásból: a prostituált egészségesen többet tud keresni, illetve nem neki kell költeni gumióvszerre).
A kapcsolatfelvételkor és a jövőben minden egyes új kliens esetében pontosan kell kommunikálunk, hogy:
Ki a segítő és milyen szervezetet képvisel?
Mi a munkája, miben tud segítséget nyújtani?
Érdemes segítői munka megkezdésekor tájékoztatni a helyi rendőrséget illetve az önkormányzat szociális ügyekben illetékes munkatársait is arról, hogy milyen célokért és milyen programmal kívánunk a területen dolgozni. Ezzel a lépéssel egy esetleges hatósági, rendőrségi intézkedés alkalmával már ismerni fogják a programot, így egyrészt elkerülhető hogy kellemetlen helyzetbe kerüljenek a munkatársak, másrészt a kliensek érdekében is könnyebben tudunk eljárni, ha a szakma mellett a hatóság is tud tevékenységünkről.

Állandó jelenlét:
A találkozásoknak legalább heti rendszerességűeknek kell lenniük, ezzel a kliensek, illetve környezetük idővel teljesen elfogadják a segítő szolgálatot, kvázi az életük részévé válik, és ez az az alap, amelyre a későbbi bizalmi kapcsolatot, majd a további segítő munkát építhetjük. Mindazonáltal a jelenlétünk nem lehet tolakodó, amennyiben hetente többször kerül sor találkozásra, akkor érdemes a gépjárművünket mobil bázis helyként értelmezi, amely leparkol az adott területen és ott a prostituáltakra bízza, hogy aktuálisan igénybe veszik-e a segítő szolgáltatás. (Ez vonatkozik a prostitúció helyszínéhez közeli, úgynevezett állandó helyszínű „nyitott bázis intézményre” is.)
Az utcai szociális munka számos pontban különbözik a hagyományos esetkezelés jellegű munkától, módszertana annak tartalmától és kereteitől is lényegesen eltér. Ilyen eltérés többek között, hogy sokkal nagyobb arányú a szolgáltatási jellegű (elérés, kisérés) és képviseleti munkát igényel, az elérés (megkeresés) tehát – mint korábban utaltunk rá – az első lépés ahhoz, hogy a kliens megszólíthatóvá váljon. (Gyuris – Horváth – Oross: Hajléktalan ellátás NCSSZI, Budapest, 2004: 94-95.)

Általános szempontok a megkereső munka végzése során:
·         az utcai munkát mindig legalább két ember végezze, és valamennyi biztonsági szabályt be kell tartani;
·         erőszakos vagy potenciálisan erőszakos helyzetbe közvetlenül ne avatkozzon bele;
·         ha a stáb egy tagját megtámadják, vagy a szociális munkás erőszakos helyzetet érzékel, azonnal értesítse a rendőrséget;
·         mindig tartsa szem előtt, hogy az utcán a kliens „vendége”;
·         alapvető elvárás a szociális munkások etikai kódexének betartása;
·         az általa adott információk legyenek hitelesek és érhetők a kliens számára.
(Lőrinc 2009: 41; lásd még: Lőrincz 1995, 1999, 2009.)

Az utcai szociális munka, illetve a megkereső programok elsődleges céljai – mint korábban utaltunk rá – a kapcsolatteremtés és az ártalomcsökkentés, amelyek keretében elsősorban az alábbi tevékenységeket lehet elvégezni:
óvszer, fertőtlenítő szerek osztása;
nemi úton terjedő betegségekről: a terjedési módok, a tünetek, és a megelőzési lehetőségek ismertetése (szóbeli és írásbeli edukáció);
télen forró ital, hőségriadó esetén hideg folyadék osztása;
jogi információnyújtás (vonatkozó jogszabályokról);
tájékoztatás egészségügyi, illetve szociális segítő szolgáltatásokról, intézményekről, szükség esetén delegálás ezek felé;
lehetőség szerint egészségügyi szűrések közvetítése.
Az utcai munkás fontos feladata a kiemelten veszélyeztetett csoport segítése, illetve egészségügyi kontrollhoz jutásának támogatása. Ezzel az ártalomcsökkentő tevékenységgel nemcsak a célcsoport egészségügyi állapotát lehet megőrizni, hanem tágabb értelemben a társadalom érdekét is szolgálni, az egyéni és társadalmi ártalmakat egyaránt mérsékelve. A munka segítségével össze lehet kapcsolni a szociális és egészségügyi ellátórendszerrel a problémákkal küzdő klienseket (Szoboszlai – Pattyán 1998: 457-473.).
Az ártalomcsökkentés, illetve információnyújtás mellett, a prostituáltakkal végzett utcai szociális munka keretében lehetőség nyílhat pszicho-szociális intervenciók