Túlzóan reagálnak az olyan változásokra, amelyeket nem irányíthatnak

Túlzóan reagálnak az olyan változásokra, amelyeket nem irányíthatnak

Az alkoholbetegek családjában felnövő gyerekek felnőttként nehezebben boldogulnak, olyan problémákkal szembesülnek, amelyek hátterében azok az évek húzódnak, amikor szüleik saját szenvedélybetegségükkel küzdöttek, és emiatt a gyermeknevelés nem alakult megfelelően. 8. rész

 

Az alkoholbeteg családok életét a kiszámíthatatlan mindennapok jellemzik; a gyerekek olyan bizonytalan légkörben nőnek fel, melybe akaratlanul kerültek bele, amibe nincs beleszólásuk, és amin nincs lehetőségük változtatni. A szenvedélybeteg szülők ígéretei gyakran nem teljesülnek, az eltervezett dolgok nem valósulnak meg. A gyerekek azt tapasztalhatják, hogy pont azok bántják őket, akiket szeretnek, és ha ez rendszeresen előfordul, egy idő után elveszíthetik a más emberekbe vetett bizalmukat. Ilyen élethelyzetekben gyakori a családi szerepek felcserélődése is: a gyerekeknek kell gondoskodniuk a kisebb testvérről, az alkoholbeteg szülőről vagy az elesett, tehetetlen, társfüggő anyáról. A fizikai szükségletek kielégítése mellett gyakran válnak a testvérek, illetve a szülők lelki támaszává.

Mindez azt eredményezheti, hogy felnőttkorukra szeretik ellenőrzésük alatt tartani és irányítani a dolgokat, hogy sokkal jobban megbíznak saját magukban, mint a többi emberben, illetve mérvadó számukra, hogy mások gondját viseljék, mert így érezhetik azok szeretetét. Gyakran saját igényeiket háttérbe szorítva gondoskodnak a környezetükről, kialakulhat bennük a túlzott felelősségérzet és a túlgondoskodás. Ha olyan helyzetbe kerülnek, amit nem tudnak irányítani, megijednek, azt fantáziálják, hogy nincs rájuk szükség, mert már nem fontos vagy nem jó az, amit nyújtani tudnak. Így nagy nehézséget okoz nekik az olyan változásokhoz való alkalmazkodás, melyeket nem irányíthatnak. Ezek akaratlan, automatikus, negatív választ szülhetnek, melyek kimondása után sokakban tudatosul is, hogy a reakciójuk túlzó volt.

Nem megyek az állatkertbe, hiszen már eldöntöttük, hogy ma kirándulunk fogunk!

dsc_0011.jpg

Fotó: Főfai-Néczin

Bizonyos esetekben előfordulhat az is, mikor az illető nem ismeri be magának se, hogy válasza irracionális, azt gondolja, hogy direkt akarnak vele kiszúrni, szándékosan akarnak neki rosszat.

Egy külső ember számára merevnek, illetve olyan személyiségnek tűnhetnek, akik mindent a saját elképzeléseik szerint akarnak csinálni.

 

Mit tehetünk, ha változtatni szeretnénk?

 

Tudatosítsuk túlzó reakcióinkat!

Ismerjük fel azokat a helyzeteket, amikor túlzóan reagálunk, illetve vegyük komolyan, ha valaki visszajelzi ezt számunkra!

Gondolkozzunk el az alábbi kérdéseken:

  • Ésszerű-e a viselkedésünk, a válaszunk?
  • Miért volt annyira fontos számunkra az eredeti elképzelés/terv?
  • Miért volt baj, hogy nélkülünk, a beleszólásunk nélkül történt a változás?
  • Mi válthatta ki a túlzott reakciót, mi az, ami a múltból ezt okozhatja?
  • Megtörtént-e már máskor is, hogy túlzóan reagáltunk? Milyen gyakran fordul elő?

Amikor gondolataink nem helytállóak és nem logikusak, sőt, inkább túlzóak, keressünk helyettük racionálisabb, valóságosabb választ!

Törjük meg a rutint!

A rendszeresség, a tudatos tervezés, a hasznos szokások kialakítása könnyebbé teszi az életünket, segít a stresszel való megküzdésben. Emellett fontos az is, hogy rugalmasak tudjunk maradni, hisz mindannyiunk életében adódhatnak olyan váratlan helyzetek, amelyek miatt szükséges, hogy újra tudjuk tervezni a napunkat. Egy berögzült szokás módosítása segíthet abban, hogy könnyebben alkalmazkodjunk azokhoz a hirtelen bekövetkezett változásokhoz, melyekre egyáltalán nem számítottunk. Minél inkább berögzültek a viselkedésmódok, annál nehezebb a változás, de sosem késő elkezdeni. A rugalmasság az egyik területről átszivárog majd másikakra is.

Gondoljuk végig napi, heti tevékenységeinket, mereven csinálunk-e különböző dolgokat!

Ha úgy látjuk, hogy nagyon ragaszkodunk bizonyos rutinokhoz, ha szigorúan ugyanabban az időben, sorrendben végzünk dolgokat, és ingerültek leszünk, amikor ezeket nem pontosan ugyanúgy tudjuk véghezvinni, ideje, hogy változtassunk szokásainkon!

  • Módosítsuk az időbeosztásunkat! Például: A megszokottól eltérően ezen a héten kedd helyett szerdán vásároljunk be, a következő héten pedig csütörtökön!
  • Tervezzük újra napirendünket, cseréljük fel feladatainkat, de úgy, hogy ne okozzunk magunknak felfordulást! Például: Először porszívózzunk, utána mosogassunk el!
  • Változtassunk hétköznapi szokásainkon! Például: Másik útvonalon menjünk haza! A kutyát ne a megszokott útvonalon sétáltassuk!
  • Legyünk rugalmasabbak! Például: Ha hétfőn elhívnak valahová az ismerőseink, ne mondjuk nemet csak amiatt, mert mindig aznap szoktuk kitakarítani a fürdőszobát.

Készüljünk fel előre az elkerülhetetlen változásokra!

Hogy mennyire leszünk bizonyos események, történések, változások kapcsán stresszesek, az függ attól, hogy mennyire vagyunk képesek irányítani azokat. Előfordulhat, hogy egyáltalán nem lehet bizonyos dolgokra hatásunk. A váratlan, az elkerülhetetlen és általunk befolyásolhatatlan változások sokunk számára okozhatnak feszültséget, de ha el tudjuk fogadni, ha van lehetőségünk felkészülni azok bekövetkeztére, kevésbé lesznek megterhelőek számunkra. Ha előre tudjuk, hogy egy elkerülhetetlen változással kell szembenéznünk, jobb, hogyha időben felkészülünk rá.

Gondoljuk végig, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy könnyebben elviselhető legyen az általunk nem befolyásolható esemény!  Például: A legjobb barátunk külföldre költözik. Az adott esemény bekövetkeztét ugyan nem tudjuk befolyásolni, de megkönnyíthetjük az elviselését azáltal, hogy megbeszéljük vele, hogy a jövőben milyen módon tartjuk majd a kapcsolatot.

A negatívumok, veszteségek helyett koncentráljunk a pozitív dolgokra! Például: Még sosem jártam abban az országban, ahova a barátom költözik, de most lesz indokom az odautazásra. Amellett, hogy meglátogatom őt, megismerhetem egy ország nevezetességeit, és még szállásdíjat se kell fizetnem.

Hozzuk egyensúlyba kapcsolatainkat, építsünk bizalmat!

Vizsgáljuk meg kapcsolatainkat (pár, szülő, gyerek, barát, munkatárs stb.) aszerint, hogy milyen mértékű a róluk való gondoskodásunk, a beléjük vetett bizalmunk, és mennyire jellemzi azokat a kölcsönösség!

Ha úgy látjuk, hogy túlgondoskodóak, illetve bizalmatlanok vagyunk, próbáljunk az egyes dolgokon változtatni!

  • Engedjük meg, hogy a másik fél segítsen olyan dolgokban, amiket általában mi szoktunk csinálni!
  • Hagyjuk, hogy elvégezzen olyan feladatokat, amikről azt gondoljuk, hogy csak mi tudunk jól ellátni! Ne avatkozzunk közbe! Fogadjuk el a végeredményt! Értékeljük a befektetett energiát akkor is, ha esetleg vannak benne hibák, vagy nem pont úgy csinálta meg, ahogyan azt mi szoktuk!
  • Kérjünk szívességet!
  • Ne csináljunk meg olyan dolgokat mások helyett, melyek nem a mi feladataink lennének!

cikkhez.gif

Fotó: Főfai Alexandra

Küzdjünk tudatosan az ellen, hogy örökké teljesítsük mások kérését! Nem minden a mi felelősségünk, próbáljuk beállítani a segítségnyújtás optimumát! Tanuljunk meg nemet mondani!

  • Gyakoroljuk a nemet mondást az indok – elutasítás – más alternatíva hármas megfogalmazásával! Például: Nagyon elfoglalt vagyok, ezért most nem tudok segíteni, de a hétvégén lesz szabadidőm, akkor szívesen segítek.

A mások iránti túlzott felelősségvállalás helyett forduljunk saját magunk felé!

Fontos, hogy tudatosítsuk önmagunkban, hogy nem csak akkor vagyunk értékes emberek, ha saját magunkat háttérbe szorítva másokról gondoskodunk. Érzelmi szükségleteink kielégítését ne ezzel próbáljuk elérni, helyette csináljunk rendszeresen olyan dolgokat, amik kedvünkre valók!

  • Legyen én-időnk, amikor olyan örömet okozó tevékenységeket végzünk, amik nem függenek össze a házastársi, szülői szereppel. Például: Olvassunk, hallgassunk zenét, nézzünk meg egy műsort stb.! Válasszunk olyan tevékenységeket is, amelyek az otthonon kívül is végezhetőek! Például: Sportoljunk, kiránduljunk, találkozzunk barátainkkal stb.!
  • Iktassunk be a napirendünkbe ezekre a tevékenységekre fordított időszakokat!

Vizsgáljuk meg, fejlesszük önbecsülésünket!

Legyünk nyitottak, ismerjünk meg új embereket!

Ha nyitottak vagyunk a világra, ha képesek vagyunk új kapcsolatokat kialakítani, tágulhat világnézetünk. Új dolgok, más nézőpontok megismerésével, kipróbálásával új szokásokat alakíthatunk ki a berögzült régeik helyett.

 

A fenti gyakorlatok elvégzése során előfordulhat, hogy ugyanúgy csalódottságot fogunk érezni, mint korábban, ha a beleszólásunk nélkül történnek változások, de ez teljesen rendben van. A cél nem ennek az érzésnek a megszüntetése, hanem az, hogy ne reagáljunk olyan hevesen és intenzíven, mint ahogy egyébként szoktunk.

Bizonyos mértékű változást önerővel is el lehet érni, de ha annyira meggyökeresedett a helyzet, hogy a fenti próbálkozások nem vezetnek eredményre, érdemes szakember segítségét igénybe venni.

 

Mit tehetünk, ha a gyermekünkkel szemben vagyunk túlgondoskodóak?

 

Tekintsünk gyermekünkre önálló, független személyként, tanuljunk meg bízni a képességeiben!

A gyermekben a saját identitásának hiánya félénkséget, viselkedésbeli gátoltságot okoz, azt érezheti, hogy képtelen bármit is önállóan elvégezni. Ez aggodalmat, rettegést válthat ki belőle. Attól, hogy nem mi irányítjuk mindenben, nem válunk feleslegessé a számára! Ne fogjuk vissza, engedjük, hogy maga csinálja meg azokat a dolgokat, amikre már képes!

Merjünk a gyermekünknek elég önállóságot adni!

Nem kell, hogy gyermekünk minden lépését figyelemmel kísérjük. Hagyjuk egyedül játszani, engedjük el barátaihoz, ahol nincs a folyamatos felügyeletünk alatt!

Adjunk neki feladatokat!

Nem szolgálja a gyermekünk fejlődését, ha mindent megcsinálunk helyette, viszont, ahogy korábbi cikkünkben írtunk róla, számos képességét fejleszthetjük, ha bevonjuk a házimunkába. Adjunk neki a korának, erejének, képességének megfelelő szintű és mennyiségű feladatot, kötelezettséget. Ösztönözzük, ismerjük el munkáját, dicsérjük meg még akkor is, ha jól, de nem teljesen a mi elképzelésünk szerint végezte el az adott tevékenységet!

Vonjuk be a családi döntésekbe!

Tartsunk rendszeresen családi kupaktanácsot, ahol mindenki elmondhatja saját véleményét, és ahol a családtagok törekednek a közös megoldásokra! Így a gyermekünk azt érezheti, hogy fontos a véleménye, nem mindig csak a szülők akarata érvényesül, mi pedig engedhetünk abból a berögzült szokásunkból, hogy egyedül döntünk a dolgokról.

Mutassunk példát, szülőként kölcsönösen segítsük egymást és a család többi tagját is!

 

Az Alkoholbetegek felnőtt gyermekei cikksorozat előző részei:

Találgatják, hogy mi a normális

Nehezen valósítják meg terveiket az elejétől a végéig

Akkor is inkább állítanak valótlanságot, ha ugyanolyan könnyű lenne igazat mondani

Kíméletlenül ítélik meg önmagukat

Nehezen tudnak szórakozni

Nagyon komolyan veszik önmagukat

Nehézségekkel küszködnek a bensőséges kapcsolatok terén

 

A következő rész „Állandóan elismerésre és megerősítésre vadásznakcímmel lesz olvasható.

  

Forrás:
Csóti, M. (2006). Gyermekkori szorongás, iskolafóbia, pánikrohamok, Budapest: Pro Die Kiadó
Forward, S. (2000). Mérgező szülők, Budapest: Háttér Kiadó
L. Stipkovits E. (2015). Szeretettel sebezve, Budapest: HVG Könyvek
Woititz, J. G. (2002). Alkoholbetegek felnőtt gyermekei, Budapest: Félúton Alapítvány

 

Szerző:
Főfai Alexandra és Néczin Katalin

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!