My status

Az INDIT Közalapítványról

AZ INDIT (INtegrált Drogterápiás IntézeT) Közalapítvány:
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Közalapítvány Alapító Okiratát 347/1997. (XII. 15.) Kgy. határozatával 1997. december 15-én elfogadta, és ezután kezdte meg működését.

A Közalapítvány jelenlegi funkcióit 1999. január 1-től látja el.

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Közalapítvány Alapító Okiratát a 47/2000. (III. 28.) Kgy. határozattal utoljára 2000. március 28-án módosította.

A Közalapítvány a jelenlegi vezetéssel 2000. március 28. óta működik.

A média szerepe a drogprobléma kezelésben óriási, ezért törekszünk a folyamatos jelenlétre a különböző médiumokban.

Oktatás:

Gyakorlati oktatóhelyet biztosítunk a Pécsi Tudományegyetem szociálpolitikus, szociális munkás-, illetve pszichológus hallgatóinak, az Orvostudományi Karon tanulóknak, illetve a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem addiktológiai konzultáns és a szekszárdi Illyés Gyula Főiskola szociális munkás hallgatóinak, valamint a mentálhigiénés képzésben résztvevők számára is.

Elméleti oktatást nyújtunk a Pécsi Tudományegyetemen a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Résztvettünk az Addiktológiai Szakpszichológus képzés kidolgozásában, amelyben elméleti és gyakorlati oktatást biztosítunk.
 

Képzés:

Rendszeresen képezünk laikus segítőket, valamint képzéseket szervezünk az oktatás-, az egészségügy-, valamint a szociális munka területén dolgozók részére.
Több szakembert képeztünk ki az iskolai drogprevencióban illetve a Bulisegély megkereső szolgálatban való részvételre.

Intézményünk szervezésében jelenleg is zajlik Magyarország első színházterápiás képzése, melynek oktatói: Georges Baal, Merényi Márta, Mózes Sándor,Szili Katalin.
 

Hazai és nemzetközi kapcsolattartás:

Intézményeink tagok Magyar Addiktológiai Társaságban, a Magyar Ártalomcsökkentők Szervezetében, a Drogambulanciák Szakmai Szövetsége Tanácsában és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségében is, helyi szinten pedig a Drogprevenciós- és Drogellenes Munkacsoportban. Szoros szakmai kapcsolatot tartunk fenn a baranyai és a deszki Rehabilitációs Otthonokkal és a magyarországi és külföldi önsegítő csoportokkal (A.A., N.A.). Kapcsolatban vagyunk a Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés keretén belül Eszékkel és Tuzlával, valamint Baranya megye angliai testvérrégiójával, Devon-nal.
Kutatási, programfejlesztési és protokoll-kidolgozási munkákban veszünk részt az alábbi intézmények együttműködésben: Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Országos Addiktológiai Intézet, Magyar Addiktológiai Társaság.

Az elmúlt években Intézményünkbe látogatott Bob Shark (USA) és Marc Reisinger (Belgium), akik methadon terápiával foglalkoznak. Több alkalommal is vendégül láttuk dr. Robert Lefevert (UK), aki a szakma nemzetközi hírű szaktekintélye.
Intézetünk szervezésében tartott workshopot Judith Landau (USA), melyen az "Arise" néven ismertté vált, szenvedélybetegek kezelésbe juttatásához alkalmazható "motivációs módszerét" szemléltette.


Jogsegélyszolgálat:

Ez a szolgáltatás 1998 óta működik a Drogambulancián, évente mint egy 150 fő veszi igénybe. A szolgáltatással elsősorban a hátrányos helyzetű szenvedélybetegek jogi tanácsadását igyekszünk biztosítani. A program beindulását a Soros Alapítvány (1023 Budapest, II. ker., Bólyay u. 14., Tel.: 00 36 1-315-03-15) támogatta, jelenleg az ambulanciánk jogásza látja el ezt a feladatot.


"Szenvedélyek Napja" Ártalomcsökkentő Fesztiválok:

Pécsett eddig 14 ilyen jellegű fesztivál került lebonyolításra, melyeknek célja, hogy kulturált szórakozási lehetőséget (kábítószerrel kapcsolatos filmek vetítése, szakmai kerekasztalok, koncertek, közönség tallálkozók, képzőművészeti műhelyeket) biztosítsunk a fiataloknak, és emellett információt nyújtsanak a különböző szenvedélybetegségekről is. A fesztiváloknak többek között a Pécsi Uránia Mozi, az Ifjúsági Ház, "Labor"Zsolnay Gyár, és ZION nevű szórakozóhelyek adtak otthont. Átlagban 800 fő van folyamatosan jelen a rendezvényen, a belépés mindig díjtalan. Az Alternatíva Ifjúsági Irodánk standján és a Drogambulancia Bulisegély szolgálatának asztalánál drog-totó kitöltésére van lehetőség,  több száz óvszer és Tisztázó című kiadvány szokott gazdára találni.

A projektet a Drogprevenciós Munkacsoport Egyesület segítségével Közalapítványunk bonyolítja le.